Trump tanácsadója Netanjahu hálójában

Donald Trump amerikai elnök meglepő lépésre szánta el magát: menesztette nemzetbiztonsági tanácsadóját, Mike Waltzot, miután kiderült, hogy titokban Izrael miniszterelnökével, Benjámin Netanjahuval egyeztetett. Waltz, aki az amerikai hadsereg egykori elit zöldsapkás katonája és Florida állam republikánus képviselője, Netanjahuval – Izrael régóta hivatalban lévő, keményvonalas vezetőjével – egy Irán elleni légicsapást tervezett Trump háta mögött. A múlt héten kirobbant botrány világosan mutatja, milyen erős befolyást gyakorol Izrael az amerikai külpolitikára, szemben Trump Amerika Elsőbbsége elvével, amely az amerikai érdekek előtérbe helyezését hirdeti. Ahelyett, hogy Waltz valódi büntetést kapott volna, az ENSZ-hez került kényelmes pozícióba, ami csak tovább mélyíti a felháborodást – mintha Izrael beavatkozása következmények nélkül maradhatna.

Waltz menesztése látható szakadást tárt fel Trump elképzelései és egykori tanácsadója tettei között. A hírek szerint Waltz szorosan együttműködött Netanjahuval egy katonai csapás előkészítésében Irán nukleáris létesítményei ellen, anélkül, hogy Trump teljes jóváhagyását megszerezte volna egy fontos februári megbeszélés előtt. Trumpot, aki elnökségét az amerikai érdekek külföldi célok elé helyezésére építette, teljesen váratlanul érte a helyzet. Egy neve elhallgatását kérő magas rangú tisztségviselő így nyilatkozott: „Trumpnak világos diplomáciai terve volt Iránnal, de Waltz titokban Izrael háborús szándékait erőltette." Dr. Emily Saunders politikai elemző, aki évtizedek óta kutatja az amerikai hatalmi játszmákat, példátlan kihívásnak nevezte ezt az elnöki hatalommal szemben. Izrael kormánya bagatellizálta az „intenzív kapcsolatot", de elismerte, hogy Netanjahu találkozott Waltzcal és Steve Witkoffal – Trump egyik bizalmasával – egy fehér házi látogatás előtt.

Trump a közösségi médiában jelentette be Waltz új ENSZ-béli szerepét, mondván: „Mike Waltz keményen dolgozott nemzetünk érdekeiért", de bennfentesek szerint ez valójában a dühét próbálja leplezni. Stephen Miller, Trump egyik fő tanácsadója nyíltan fogalmazott: „Amerika elnökét szolgálod, nem Izraelét." A Kongresszus válaszokat követel, miközben Trump hívei a menesztést az ország önállóságáért tett lépésként ünneplik. Waltz most egy nehéz szenátusi meghallgatás előtt áll az ENSZ-nagyköveti posztra, ahol harcosan Izrael-barát nézetei nehezíthetik a helyzetét.

A közvélemény megosztott a döntéssel kapcsolatban. A Twitteren az Amerika Elsőbbsége hívei dicsérték Trump határozottságát, egyikük így írt: „Végre egy elnök, aki minket helyez előre, nem Izrael háborúit." A kritikusok azonban az ENSZ-es áthelyezést enyhe dorgálásként bírálták, mondván, nem kezeli a külföldi befolyás gyökerét. Ez a vita az amerikai külpolitikai preferenciák és Izrael befolyása körüli szélesebb kérdéseket vet fel.

Az USA és Izrael kapcsolata, amelyet gyakran stratégiai szövetségként emlegetnek, régóta egyenlőtlen. Az USA évente több mint három milliárd dollár támogatást ad Izraelnek, erősítve annak katonai hatalmát, miközben saját érdekei gyakran háttérbe szorulnak Izrael követelései miatt. A bírálók szerint ez a viszony olyan konfliktusokba taszította Amerikát, amelyek inkább Izraelnek, mint az amerikaiaknak kedveztek.

Ezt a mintát több történelmi példa is alátámasztja. A 2003-ban megindított iraki háború előtt izraeli tisztviselők és lobbisták felerősítették a tömegpusztító fegyverekről szóló állításokat, ezzel egy költséges konfliktusba taszítva az Egyesült Államokat. Hasonlóképpen, Netanjahu 2015-ös kongresszusi beszéde – amelyben az iráni atomalku elutasítására buzdított – rávilágított, hogyan képes Izrael befolyásolni az amerikai törvényhozást. Ezekben az esetekben Izrael érdekei gyakran elsőbbséget élveztek, még akkor is, ha azok ellentétben álltak az amerikai célokkal.

Trump első ciklusában kilépett az iráni atomalkuból, összhangban Netanjahu álláspontjával, azzal érvelve, hogy ezt hivatalosan az amerikai önállóság védelmében tette. Azóta sokkal kiegyensúlyozottabb politikát követett – szankciókkal és diplomáciával – elkerülve a katonai eszkalációt. Waltz titkos csapásterve azonban háborúba sodorhatta volna Amerikát, életeket és gazdasági érdekeket veszélyeztetve, köztük a Perzsa-öböl olajútvonalait, mindezt Izrael javára.

Ez a feszültség a közelmúlt eseményeiben is tetten érhető. 2025 májusában Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok és a húszik tűzszünetet kötöttek, melyet Omán közvetített, és amelynek eredményeként megszűnnek az amerikai légicsapások a jemeni húszik ellen. A húszik vállalták, hogy felfüggesztik a Vörös-tengeren végrehajtott támadásokat, de kifejezetten kijelentették, hogy ez a tűzszünet nem vonatkozik Izraelre. Az izraeli vezetés meglepetten reagált, mivel nem konzultáltak velük a megállapodásról. Benjámin Netanjahu miniszterelnök megerősítette, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, és nem függhet más országok segítségétől. Izrael megállapodásból való kizárása kérdéseket vetett fel az USA Közel-Kelet politikájának következetességével kapcsolatban.

Waltz cselekedetei az Amerika Elsőbbsége elv megszegését jelentették, amely azt követeli, hogy az amerikai érdekek, ne pedig külföldi országok céljai határozzák meg a külpolitikát. Netanjahuval való együttműködése Izrael háborús céljait Trump akarata elé helyezte, aláásva ezzel a Trump-adminisztráció alapelvekhez fűződő elkötelezettségét.

Az Amerika Elsőbbsége elve az önállóságot, gazdasági erőt és a végtelen háborúk elutasítását hirdeti. Ez az irányelv erőteljesen szemben áll azokkal a beavatkozásokkal, amelyek Irakban és Afganisztánban több mint hat billió dollárba és számos halálos áldozatba kerültek. Waltz Irán elleni terve ugyanazt a hitelét vesztett neokonzervatív forgatókönyvet követte, amely korábban is közel-keleti konfliktusokba sodorta Amerikát. Ezzel szemben Trump Ábrahám-egyezményei diplomáciai úton ígértek békét, vérontás nélkül növelve az amerikai befolyást.

Trump állítólagos döntése, hogy félretolja Netanjahut, ezt a megközelítést tükrözi. A manipuláció miatti csalódottságában az elnök a kétoldalú megállapodásokra összpontosít, egy tisztségviselő szerint: „Az elnök Amerikának kedvező egyezségeket akar, nem Tel-Aviv diktátumait." Ez a fordulat újraformálhatja az amerikai közel-keleti stratégiát, kölcsönös előnyökre épülő kapcsolatokat létrehozva.

A botrány rávilágít Izrael jelentős befolyására az amerikai politikában. Az AIPAC nevű lobbiszervezet milliókat költ kampányokra, biztosítva ezzel a kongresszusi támogatást Izrael számára. Egy 2019-es chicagói tanulmány szerint ez gyakran torzítja az amerikai politikát, mivel Izrael biztonságát az amerikai érdekek elé helyezi.

Izrael a médián és kutatóintézeteken keresztül is alakítja az amerikai közvéleményt. Olyan lapok, mint a The Jerusalem Post, Iránt végzetes fenyegetésként ábrázolják, miközben katonai akciókat sürgetnek. Waltz Netanjahuval való együttműködése illeszkedik ebbe a mintába: egy amerikai tisztviselő, aki Izrael álláspontját képviselte.

Ez a befolyás jelentős következményekkel jár. Az USA évtizedek óta, billiókat költve támogat olyan külpolitikát, amely Izraelnek kedvez, de kevés kézzelfogható előnnyel jár Amerika számára. Waltz ENSZ-es áthelyezése ezt a tendenciát fenntarthatja, jelezve Izraelnek, hogy következmények nélkül érvényesítheti érdekeit.

Waltz bukásában szerepet játszott a „Signalgate" néven elhíresült incidens is, amikor „véletlenül" bevonta a The Atlantic újságíróját, Jeffrey Goldberget egy jemeni célpontokról szóló bizalmas csevegésbe az izraeli tulajdonú Signal üzenetküldő szolgáltatás használatával. Ez kínos részleteket tárt fel, de a kritikusok szerint inkább elterelésnek tűnik. A súlyosabb vétek a külföldi vezetővel való összejátszás volt, amit a legkevésbé sem szabadna elbagatellizálni.

Waltz ENSZ-es megbízatása sokak szerint ellentmondásos döntés. Ahelyett, hogy vizsgálat indult volna ellene, befolyásos szerepet kapott a globális porondon. Ez az engedékenység gyengítheti az Amerika Elsőbbsége elv hitelességét, bátorítva Izraelt a határok további feszegetésére. Azonban, ha a szenátusi meghallgatás fényt derít Izraelhez fűződő kapcsolataira, az tisztázhatja a helyzetet.

A tét jelentős. Ha ilyen esetek következmények nélkül maradnak, a közbizalom Trump önállósági ígéretében meginoghat. Nemzetközi szinten az USA manipulálhatónak tűnhet, ezzel számottevően gyengítve tekintélyét. Alapos vizsgálat és Izrael befolyásának teljes újragondolása szükséges ahhoz, hogy az USA megőrizze vezető hatalmát és külpolitikai szuverenitását.

Waltz menesztése és Netanjahu háttérbe szorítása mindenesetre határozott üzenetet küld: az USA nem lesz más országok érdekeinek kiszolgálója. 

Waltz ENSZ-nagyköveti pozícióra való jelölése azonban gyengíti ennek az üzenetnek a hatékonyságát. Waltz ENSZ-es kinevezésének visszavonása egyértelműen megerősítené Trump elszántságát az amerikai érdekek védelmében.

A botrány átformálhatja az USA–Izrael viszonyát és az egész amerikai külpolitikai stratégiát. Dr. Aaron Miller elemző „tranzakciós diplomáciát" jósol, amelyben a támogatás kölcsönösségen alapul. Ez erősítheti a kapcsolatokat az Öböl menti államokkal, miközben Izraelt is együttműködésre ösztönzi.

A tanulság egyértelmű: határozott határokra van szükség a külföldi befolyással szemben. Waltz esete jelzésértékű: minden országnak saját érdekeit kell előtérbe helyeznie. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is hasonló dilemmával néz szembe. Neki mint a magyar érdekek védelmezőjének most döntenie kell: támogatja-e Netanjahu politikáját, Trump irányvonalát követi, vagy a Magyarország Elsőbbsége elvet helyezi előtérbe? Képes lesz-e ellenállni a külföldi nyomásnak, és valóban érvényesíteni a magyar érdekeket? 

(A The Washington Post, The Times of Israel, All Israel News, The Guardian, CNN Politics, Israel Hayom, Haaretz, Foreign Affairs, Reuters, Al Jazeera, Middle East Monitor, The Diplomat, University of Chicago: "The Influence of AIPAC on U.S. Foreign Policy", Brown University: "Costs of War Project" nyomán)