Kínzás nyomait találták a Gázába visszajuttatott holttesteken
Fotó: AFP
A tűzszüneti egyezmény részeként az elmúlt 11 napon 195 testet juttattak vissza az izraeli hatóságok Gázába, cserébe a 13 izraeli túsz holttestéért – adta hírül a BBC.
A gázai egészségügyi személyzet által készített felvételeken jól látszik, az izraeliek által visszaküldött testek szörnyű állapotban vannak, legtöbbjük már bomlásnak indult. Sokuk civil ruhában van, ám akadnak olyanok is, akiket még ettől is megfosztottak, és egyszerűen alsóneműben küldték vissza őket. Ami még aggasztóbb, hogy több testen olyan sérüléseket fedeztek fel, melyek kínzásra utalnak.
Az orvosok rámutattak, többek csuklója össze volt kötve, ám akadtak olyan testeket is, melyeket bekötött szemmel küldtek vissza, vagy úgy, hogy a fojtogatásukra használt ruhadarabok még mindig a nyakuk köré voltak tekerve. Szakvéleményt erről azonban nem tudnak kiállítani, hiszen a megtorlóhadjárata idején Izrael Gáza valamennyi működő kórházát lebombázta a „terrorizmus elleni harc” jegyében, így jelenleg egy kezdetleges, spontán „egészségügyi intézményben” rendezkedtek be a (még életben maradt) orvosok. Eme létesítmény azonban nem alkalmas alaposabb vizsgálatokra. Még a testeket sem tudják lefagyasztani, hogy késleltessék a további eróziót.
Dr. Ahmed Dheir arról beszélt, ez rendkívüli kihívás elé állítja az orvosokat, hiszen, ha alaposabb vizsgálatoknak vetnék alá a testeket, feltárva, hogy milyen kínzásokat kellett elszenvedniük a fogságban, akkor a holttestek igen hamar bomlásnak indulnának, ami lehetetlenné tenné a további vizsgálatokat. Szerinte az egyetlen, amit tehetnek, hogy most dokumentálnak minden szemmel látható sérülést.
A BBC-nek is megmutatták a fényképet, ezt követően a lap munkatársai beszéltek az orvosokkal, az áldozatok hozzátartozóival, illetve független szakértőkkel. Sőt, még az izraeli oldalt is megkeresték.
Dr. Alaa al-Astal, a Nasser kórház egyik orvosa arról beszélt, sok áldozatnak olyan szorosan kötötték el a csuklóját, hogy a vér jóformán nem is folyt az ujjaiban. „Vagy nézzék meg a szemek körüli sérüléseket. Ahogy eltávolítottuk a kötést, annak nyoma még mindig tisztán kivehető az arcokon” – mutatta a lap munkatársainak a kínzás további nyomait. Két halotton pedig olyan sérüléseket találtak, melyek egyértelműen arra utalnak, megfojtották őket.
Amikor ezekkel a vádakkal szembesítették az izraeli hadsereget, a zsidó állam részéről azt a választ kapták, hogy ők mindig „szigorúan a nemzetközi törvények szerint járnak el”. Ezzel le is zárták a beszélgetést.
A nemzetközi Vörös Kereszt munkatársai is látták a felvételeket, azt azonban elismerték, hogy mivel a testek már bomlásnak indultak, így „igen nehéz” minden kétséget kizárólag bizonyítani, hogy valóban megkínozták az áldozatokat haláluk előtt.
Palesztin részről olyan vádak is elhangoztak, hogy az izraeli hatóságok szándékosan nem osztják meg információikat még a Vörös Kereszttel se, hogy nehezítsék a testek azonosítását és a haláluk pontos körülményeinek megállapítását. A zsidó állam szóvivője szerint amit most a palesztinok művelnek az „egy újabb kísérlet Izrael lejáratására”.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás