Amerika csapdája: hogyan kényszeríti Izrael Washingtont újabb közel-keleti háborúba

Amerika ismét olyan közel-keleti konfliktusba keveredhet, amely idegen érdekeket szolgál, és értékes katonai erőforrásokat emészt fel. A térségben kialakuló helyzet akár egy második izraeli–iráni háború felé is vezethet tél előtt, ahol az Egyesült Államoknak ismét a legnagyobb katonai, politikai és gazdasági terheket kell viselnie.

Jiszráel Katz védelmi miniszter pénteken bejelentette: hadereje „cselekvési tervet” készít annak megakadályozására, hogy Irán újjáépítse a júniusi, tizenkét napos háború során megsérült képességeit. Ez az utasítás egyértelműen jelzi Jeruzsálem szándékát: az Egyesült Államokat egy olyan regionális hatalmi harcba akarja bevonni, amely aligha szolgálja az amerikai nemzeti érdekeket.

Az időzítés tudatos nyomásgyakorlást jelent Washingtonra. Az izraeli döntéshozók jól tudják: a politikai megfontolások bonyolultabbá válnak, ahogy Amerika belép a szövetségi félidős választások előtti időszakba. Irán újjáépítési törekvéseit figyelő hírszerzési jelentésekre hivatkozva mesterséges feszültséget teremtenek, mintha az Egyesült Államoknak azonnal cselekednie kellene, mielőtt belpolitikai tényezők közbelépnének.

Teherán új megközelítése az előző összecsapásokból levont kemény tanulságra mutat rá. A Foreign Policy elemzése szerint Irán az első háborúban hosszú távú stratégiát folytatott, fokozatosan végrehajtva rakétatámadásait, mivel elhúzódó konfliktusra számított. Most azonban feladják a türelmes várakozást, és teljes erővel reagálnak, hogy világosan jelezzék: az ismétlődő izraeli műveletek után kíméletlen megtorlás következik.

A júniusi háború mérlege egyértelműen rávilágít arra, hogy az izraeli célok nem valósultak meg, miközben jelentős terheket róttak az amerikai adófizetőkre. Ez a konfliktus nem csupán az iráni atomprogramról szólt, sokkal inkább a közel-keleti erőviszonyok átalakításáról – ahogyan azt a Foreign Policy is megjegyezte.

A titkosszolgálati akciók ugyan kiiktattak kulcsfontosságú iráni személyeket, de Irán parancsnoki rendszere rendkívül alkalmazkodónak bizonyult. A súlyos vezetői veszteségek ellenére is gyorsan betöltötték a kritikus pozíciókat. Izrael szélesebb értelemben vett céljait nem sikerült elérni, annak ellenére sem, hogy hatalmas amerikai ráfordítással támogatták azokat.

„Izrael arra törekedett, hogy az Egyesült Államokat közvetlen katonai konfliktusba rántsa Iránnal, hogy »lefejezze« az iráni rendszert és olyan országgá alakítsa, mint Szíria vagy Libanon – vagyis olyan hellyé, amelyet Izrael büntetlenül bombázhat” – számolt be a Foreign Policy. A várt népfelkelések azonban nem következtek be. Helyettük a nemzeti érzelmek megerősödtek a különböző iráni politikai körök minden részében, ami hozzájárult az iráni irányítás egységének fenntartásához.

Az atomkérdés jól mutatja, hogyan használja ki Izrael az amerikai biztonsági aggodalmakat. Bár a csapások kárt okoztak az urándúsító létesítményekben, Irán továbbra is jelentős tudományos szakértelemmel és felhalmozott anyagokkal rendelkezik. Az izraeli vezetők elismerték, hogy úgy indították el a háborút, hogy nem tudták, Amerika részt vesz-e benne, és bevallották, hogy hiányos információik voltak Irán uránkészleteiről.

Amerika katonai helyzete világosan mutatja az izraeli érdekek finanszírozásának igen magas költségeit. Az Egyesült Államok THAAD rakétaelhárító készleteinek mintegy 25 százalékát felhasználta mindössze tizenkét nap alatt Izrael területének védelmében – közölte a CNN. Minden egyes elhárító rakéta több mint 12 millió dollárjába került az amerikai adófizetőknek, pótlásuk pedig három-nyolc évet is igénybe vehet a jelenlegi gyártási ütemben.

Ez a kimerülés az izraeli lakossági központok védelmében történt, miközben Amerika saját rakétavédelmi lehetőségei csökkentek. Az elfogás követelményei – több elhárító rakéta minden egyes beérkező lövedékre – olyan gyors ütemű fogyást eredményeztek, amely meghaladja a gyártási kapacitást.

Trump elnök most szembesül az izraeli csapda következményeivel. A Foreign Policy megfigyelése szerint az, hogy visszautasította a korlátozott bombázási hadjárat túllépését, kulcsszerepet játszott abban, hogy Izrael beleegyezett a tűzszünetbe. A kormányzat engedélyezte az iráni atomlétesítmények elleni kezdeti csapásokat, de elzárkózott egy átfogó háborútól.

Ez a mértéktartó megközelítés sem az Irán teljes megsemmisítésére irányuló izraeli követeléseket nem elégítette ki, sem a nukleáris fenyegetéseket nem semlegesítette. Olyan helyzetet teremtett, amelyet az elemzők feszültségspirálnak neveznek. Trumpot több irányból érő nyomás alatt tartják, amit az izraeli stratégia alakított ki. A Foreign Policy megállapítása szerint az elnök Izrael csapdájába sétált, és nem világos, hogy talál-e kiutat belőle.

Kezdeti engedélyezése megosztotta politikai támogatóit, katonai parancsnokai pedig aggódnak a lemerült készletek miatt, amelyek már-már Amerika globális biztonságát veszélyeztetik. Izraeli nyomásra Amerika részvétele folytatódik, még a már kifizetett költségek ellenére is. Magas rangú tisztviselők szerint Washington engedélyt adott újabb támadásokra, és Amerika bevonását igyekszik elkerülhetetlennek beállítani. Ez a manipuláció évtizedes izraeli stratégiát tükröz, amely abban áll, hogy Amerikát olyan konfliktusokba vonják, amelyek regionális érdekeket szolgálnak az amerikaiak helyett.

Irán válaszlépése kihasználja az amerikai korlátokat, amelyeket az izraeli követelések teremtettek. Teherán rakétakészlete ugyan megsérült, de jelentős kapacitással rendelkezik tartós műveletekhez. Az Iszlám Forradalmi Gárda elsődlegesen a kilövési képességek újjáépítésére koncentrál, a hírszerzés szerint pedig Irán atomprogram-politikai módosításokat fontolgat, amelyek feladnák a korábbi önmegtartóztató politikát.

A regionális folyamatok rámutatnak az izraeli gondolkodás zsákutcájára. Irán közvetett hálózatának lerombolása megszüntette a hagyományos visszatartó mechanizmusokat és Teheránt közvetlen összecsapási lehetőségek felé kényszerítette. Ez csökkenti a feszültségkezelés lehetőségeit, ugyanakkor növeli annak esélyét, hogy Amerika közvetlenül is bekapcsolódjon a jövőbeli konfliktusokba.

Az izraeli katonai doktrína amerikai erőforrásokat követel, anélkül hogy arányos előnyöket nyújtana. Az úgynevezett „fű nyírása” taktika – amely ismétlődő csapásokat jelent az ellenséges képességek fejlődésének megakadályozására – minden egyes ciklus során amerikai rakétákat és politikai tőkét emészt fel, tartós biztonsági javulást mégsem ér el. Irán újjáépítési erőfeszítései kihívást jelentenek ennek a megközelítésnek, állandó igényt teremtve az amerikai beavatkozásra.

Mindkét ország katonai előkészületei a konfliktus valószínűségét jelzik, de az amerikai érdekek továbbra is másodlagosak maradnak. Az izraeli erők olyan gyakorlatokat folytatnak, amelyek amerikai utánpótlási támogatást igénylő nagy hatótávolságú csapásokra összpontosítanak. Irán áthelyezte a kritikus anyagokat és szétszórta eszközeit, hogy megnehezítse a célzást. Mindkét hadsereg abból indul ki, hogy újabb ellenségeskedések lesznek, amelyek ismét amerikai részvételt követelnek majd.

A jelenlegi helyzet lényegesen különbözik a júniusi összecsapástól és növeli az amerikai költségeket. A Foreign Policy szerint az iráni vezetők úgy vélik, hogy Izraelnek magas árat kell fizetnie, különben fokozatosan leépítik Irán rakétaképességeit és védtelenül hagyják az országot. Ez a felismerés olyan erőteljes megtorlás melletti elkötelezettséget váltott ki, amely még határozottabb amerikai beavatkozást kényszerít ki.

Folyamatos amerikai rakétavédelmi támogatás nélkül Izrael nem képes fenntartani műveleteit Irán újjáépített rakétaerői ellen. A júniusi háború megmutatta ezt a függőséget, miközben olyan erőforrásokat emésztett fel, amelyekre Amerika szövetségeseinek valódi fenyegetésekkel szembeni védelméhez lenne szükség.

Az atomprogram időbeli megfontolásai feltárják, hogy az izraeli sürgető fellépés szűk érdekeket szolgál, nem pedig az amerikai biztonságot. Bár a csapások kárt okoztak az iráni infrastruktúrában, a program tudásbázisa és uránkészletei érintetlenek maradtak. Az atomfegyver-elterjedés elleni szakértők becslése szerint Irán hónapokon belül visszanyeri atomfegyverek fejlesztésére való képességét. Az amerikai beavatkozásra vonatkozó izraeli követelések mégis folytatódnak, annak ellenére, hogy minimális haladás történt tartós megoldások felé.

A hírszerzési felmérések szerint mindkét ország olyan hadászati eszközök fejlesztése felé halad, amelyek még erősebb washingtoni beavatkozást fognak követelni. Izrael amerikai gyártáson keresztül törekszik elhárító rakétakészleteinek újjáépítésére, miközben olyan támadóeszközöket fejleszt, amelyek amerikai utánpótlási támogatást igényelnek. Irán az arzenál helyreállítására és az atomprogram megerősítésére helyezi a hangsúlyt.

A közelgő konfliktus úgy alakul, hogy maximalizálja az amerikai költségeket, miközben minimalizálja az izraeli kockázatokat. Izrael nem fogadhatja el az iráni atomfejlesztést, ugyanakkor hiányoznak az önálló képességei a tartós műveletekhez. Irán nem tűrheti el az ismételt beavatkozást, ugyanakkor számol Izrael függőségével az amerikai támogatásokkal kapcsolatban. Washington csapdában marad a szövetségesi kötelezettségek és a stratégiai túlvállalás között, ami gyengíti helyzetét a valódi fenyegetésekkel szemben.

Ezek a folyamatok a feszültségek olyan fokozódása felé mutatnak, amelyek sem az amerikai érdekeket, sem a regionális stabilitást nem szolgálják. A második izraeli–iráni háború intenzitásában vélhetően felül fogja múlni az elsőt, és még nagyobb terheket ró az amerikai adófizetőkre és katonai erőforrásokra, amelyekre a valódi nemzeti érdekek védelmében lenne szükség egyenrangú ellenfelekkel szemben.

(A Foreign Policy, CNN, Iran International, The Times of Israel, Stars and Stripes, The Jerusalem Post, Jewish Institute for National Security of America forrásai nyomán.)