loading
Menü
Támogatás

Egy mesterséges intelligencia által generált „nő” lett Albánia legújabb minisztere

2025. szept. 13. 13:13
4 perces olvasmány
Forrás: Expresso Forrás: Expresso

Albánia történelmi lépést tett: a közbeszerzésekért felelős új miniszter nem ember, hanem egy mesterséges intelligencia által generált bot – írja a Magyar Nemzet. Edi Rama miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint a „Diella” névre keresztelt virtuális szereplő feladata az lesz, hogy átláthatóvá tegye és korrupciómentessé alakítsa az állami tendereket.

Albánia miniszterelnöke így fogalmazott: Diella „az első kabinettag, aki nem fizikai valójában, hanem mesterséges intelligenciaként van jelen”. Rama szerint ez a lépés közelebb viheti országát ahhoz, hogy közbeszerzési rendszere teljes mértékben tiszta és átlátható legyen.

Albánia és a korrupció

A balkáni országban évtizedek óta súlyos problémát jelent a korrupció, amely a közbeszerzéseken keresztül is komoly károkat okoz. Nemzetközi elemzők rendszeresen felhívják a figyelmet arra, hogy a szervezett bűnözés, a kábítószer- és fegyverkereskedelemből származó pénzek tisztára mosása jelentős befolyással bír az állami intézményekben. 

Ez a helyzet Albánia európai uniós csatlakozását is hátráltatja, amelyet Rama 2030-ra szeretne elérni – a szakértők azonban ezt túlzottan ambiciózus célnak tartják.

A kormány egyelőre nem részletezte, hogy milyen emberi felügyeletet biztosítanak majd a rendszer felett, és miként zárják ki annak a lehetőségét, hogy valaki manipulálja a mesterséges intelligenciát. Szakértők arra figyelmeztetnek: egy virtuális miniszter önmagában nem szünteti meg a korrupciót, ha a politikai és gazdasági háttér nem változik – írja a Reuters.

Diella nem teljesen ismeretlen az albán közvélemény előtt

Az év elején Diella már megjelent az e-Albania digitális platformon, ahol virtuális asszisztensként segítette az állampolgárokat hivatalos ügyintézésben. A bot hagyományos albán népviseletben jelenik meg, hangutasításokat értelmez, és elektronikus bélyegzővel hitelesített dokumentumokat ad ki, amivel csökkenti a bürokráciát.

 

A közösségi médiában sokan kétkedéssel fogadták a döntést. Egy felhasználó így írt: „Még Diella is korrupt lesz Albániában.” Mások attól tartanak, hogy a lopások ugyanúgy folytatódnak, csupán a felelősséget egy mesterséges intelligenciára hárítják majd. A májusban megválasztott új parlament pénteken tartja alakuló ülését, de egyelőre kérdéses, hogy a kormány szavazására is sor kerül-e. Annyi bizonyos: Albánia ezzel a lépéssel ismét a nemzetközi figyelem középpontjába került.

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás