A vetőmag, amit nem lehet újravetni

Vernon Hugh Bowman 1999-ben Indianában vásárolt szóját vetett el a földjén. Tudta, hogy a szója nagy része a Monsanto Roundup Ready génmódosított fajtája. Úgy vélte, ha piacon szabadon megvásárolható áruként veszi, a szabadalmi jogok már elévültek.

Az amerikai legfelsőbb bíróság azonban 2013-ban 9:0 arányban elutasította Bowman érvelését. A testület egyik tagja, Elena Kagan bíró indoklása szerint az önmagát sokszorosító technológia esetén a másolat éppolyan értékes, mint az eredeti, így a szabadalom elévülése értelmetlenné tenné a rendszert. Hasonlóan, a testület másik tagja, Clarence Thomas bíró, aki 1977 és 1979 között a Monsanto vállalati jogászaként dolgozott, nem látta indokoltnak kizárni magát az ügyből. Az ítélet világossá tette, hogy a vállalatok jogi hatalma a gazdák mindennapi döntéseit erősen meghatározza.

Kanadában hasonló precedens született. Percy Schmeiser céltudatosan génmódosított repcéből gyűjtött magot: Roundup gyomirtóval permetezett egy parcellát, a túlélő növények magját pedig összegyűjtve újravetette. A kanadai legfelsőbb bíróság 2004-ben 5:4 arányban a Monsanto javára döntött. 

Négy bíró azonban aggodalmát fejezte ki, hogyha a szabadalom kiterjed bármely növényre, amely tartalmazza a védett génszakaszt, a szomszédos mezőkre sodródó pollen automatikusan a szabadalom megsértését eredményezné. Ez a döntés rávilágított arra a problémára, hogy a génmódosított technológia terjedése nem csupán egyéni gazdálkodói döntés, hanem kollektív kockázat is lehet.

Bowman és Schmeiser ugyanis tudatosan cselekedtek, de a bírósági ítéletek olyan rendszert hoztak létre, amelyben a növény szaporodóképessége jogi kötelezettséggé vált, miközben ez hosszú évszázadokon át a mezőgazdaság alapját képezte. Amikor génmódosított pollen bioföldekre sodródik, a gazdák elveszítik tanúsítványaikat és piaci lehetőségeiket. A genetikai szennyeződés így az alternatív gazdálkodás felszámolását is jelenti.

Ma három vállalat uralja az amerikai vetőmagpiacot: Bayer-Monsanto, Corteva és Syngenta-ChemChina. Az USDA (az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma) 2021-ben közzétett adatai szerint a génmódosított szója az ültetvények 94 százalékát, a génmódosított kukorica pedig 92 százalékát teszi ki. A vetőmag ára 1995 és 2020 között 380 százalékkal nőtt, miközben a terményár mindössze 90 százalékkal emelkedett. Ez a jelentős árkülönbség különösen a kisebb, családi gazdaságokat sújtja, amelyek nem tudják hatékonyan érvényesíteni érdekeiket.

1997 óta a Monsanto 147 pert indított amerikai gazdák ellen szabadalom megsértése miatt. A Center for Food Safety (amerikai élelmiszerbiztonsági civil szervezet) 2005-ben arról számolt be, hogy a Monsanto évente 10 millió dolláros költségvetést és 75 fős jogi csapatot különített el kizárólag a gazdák vizsgálatára és beperlésére.

A vetőmagszerződés, amelyet a gazdák a mag megvásárlásakor aláírnak, teljesen egyértelmű:

„A termelő vállalja, hogy a Monsanto géntechnológiát tartalmazó magot kizárólag egyetlen kereskedelmi termés vetéséhez használja. A termelő vállalja, hogy nem takarítja be és nem veti újra az ebből a magból származó termést.”

A génmódosított növények a Roundup Ready technológiának köszönhetően terjedtek el. Ellenállnak a glifozátalapú gyomirtóknak, így a gazda Roundup gyomirtóval permetezhet anélkül, hogy a terményt károsítaná. Ez a technológiai függés azonban korlátozza a gazdák döntési szabadságát, mert a magvásárlás automatikusan magában foglalja a vegyszerek beszerzését is.

2017-ben, egy bírósági végzés nyomán, több ezer oldalnyi belső dokumentum vált nyilvánossá a kaliforniai Dewayne Johnson kontra Monsanto perben. 

A Monsanto Papers (a Monsanto belső dokumentumait tartalmazó, nyilvánosságra került gyűjtemény) egyik 2014-es e-mailje szerint a cég „sebezhető az epidemiológia terén, és lehetséges gyenge pontok vannak más területeken is, amelyeket az IARC (Nemzetközi Rákkutató Ügynökség – a szerk.) figyelembe fog venni.” A levelezésekből az is kiderült, hogy a vállalat kutatóvezetői szerkesztették a külső tudósok cikkeit, amelyek végül a szerzők saját nevén jelentek meg.

Jess Rowland, az EPA (az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége) növényvédő szerek és környezeti mérgezéstan osztályának vezetője 2015-ben e-mailt küldött egy Monsanto-szakembernek: „Ha tehetem, megakadályozom.” Ezzel arra utalt, hogy az egészségügyi minisztérium saját vizsgálatot akart indítani a glifozát lehetséges rákkeltő hatásáról. Rowland 2016-ban nyugdíjba vonult, majd egy agrárbiztosító cégnél folytatta pályafutását. Az eset rávilágít arra, milyen szoros és gyakran ellentmondásos a kapcsolat a hatóságok és a vállalatok között.

Michael Taylor pályája különösen szemléletes példa. 

Michael Taylor 1976 és 1981 között az FDA (az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) jogásza volt, majd 1981 és 1991 között a King & Spalding ügyvédi irodában a Monsanto jogászaként dolgozott. Ezután 1991 és 1994 között ismét az FDA szakmai helyettes vezetőjeként tevékenykedett, majd rövid időre a mezőgazdasági minisztériumba került 1994 és 1996 között. 1998 és 2000 között a Monsanto közéleti kapcsolatokért felelős alelnöke volt. Barack Obama elnöksége idején, 2010 és 2016 között újra az FDA élelmiszerbiztonságért felelős vezetőjeként dolgozott. 

Taylor jóváhagyta a Monsanto szarvasmarha-növekedési hormonját, amelyet több országban, így Kanadában, Japánban, Ausztráliában, Új-Zélandon és Európában is betiltottak. 

Az EPA és a nemzetközi szervezetek egyaránt átláthatóság hiányával küzdenek. Az IARC 2015 márciusában a glifozátot „valószínűleg rákkeltő” kategóriába sorolta. Az EPA viszont 2020-ban megerősítette korábbi álláspontját, miszerint nem talált bizonyítékot a glifozát rákkeltő hatására. Az értékelés nagyrészt a Monsanto által készített vagy finanszírozott, nyilvánosságra nem került tanulmányokra épült, ami tovább csorbította a közbizalmat.

Magyarországon génmódosítás-tilalom van érvényben. Emellett az Európai Unió 2002-es, vetőmagokra vonatkozó irányelve előírja, hogy forgalomba csak olyan fajták kerülhetnek, amelyek a közös fajtajegyzékben szerepelnek. 

A regisztráció része a DUS-teszt (Distinctness, Uniformity, Stability – egyöntetűség, különbözőség, stabilitás), amely 3–5 évig tart, és fajtánként több ezer euróba kerül. A hagyományos fajták gyakran nem felelnek meg az egyöntetűség követelményének, így az uniós bürokrácia előnyt biztosít a nagyvállalatoknak, akik ki tudják fizetni a hosszú engedélyezési folyamatot.

Ugyanakkor a Bayer 2018-ban az Európai Bizottság jóváhagyásával 63 milliárd dollárért megvásárolta a Monsantót, így a vállalat nemcsak Európában, hanem világszerte a Monsanto szabadalmak tulajdonosává vált.

Az összeolvadást követően az EU-ban is világossá vált, mennyire könnyen mozoghatnak a nagyvállalati érdekek és az uniós hivatalnokok között. 

2018 szeptemberében, röviddel a jóváhagyás után, az európai bizottság közgazdász csapatának egyik tagja alelnöki pozíciót kapott a Compass Lexecon tanácsadó cégnél, ugyanott, ahol a BASF megbízásából a bizottság számára készítettek jelentéseket az összeolvadásról, miközben a BASF 7,6 milliárd euróért vásárolta meg a Bayer eszközeit az egyesülés feltételeként.

Ez a történet jól szemlélteti, hogy a bürokrácia nemcsak a kisgazdák lehetőségeit korlátozza, hanem a nagyvállalati érdekeket is ugyanúgy szolgálja, mint az amerikai rendszer.

Mindezek ellenére léteznek kisebb, de működőképes alternatívák, amelyek révén a gazdák megőrizhetik termelési szabadságukat és hagyományos fajtáikat, amint azt a következő példa, az ÖMKi Magház hálózata is mutatja.

Az ÖMKi (Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet), egy magyar civil szervezet, a Magház-hálózatban dolgozik, amely őshonos és régi búzafajtákat őriz. A szervezet sikerrel vezette vissza az alakor és a tönkölybúza termesztését kereskedelmi léptékben. Jóllehet ezek a kezdeményezések nem képesek globálisan felváltani a multinacionális vetőmagpiacot, helyi szinten mégis gyakorlati lehetőségeket biztosítanak a gazdáknak. A program az uniós szabályozás nehézségei ellenére működik, és segíti a gazdákat a vetőmagfüggetlenség megőrzésében. A magyar gazdák csatlakozhatnak a Magház-hálózathoz vagy felvehetik a kapcsolatot az ÖMKi-vel, így védve saját termelési szabadságukat és hagyományos fajtáik megőrzését.

Nem elszigetelt esetekről van szó. A történet a világméretű rendszer részét mutatja, amely a vetőmag feletti irányítást a gazdáktól a nagyvállalatokhoz helyezi. Ez nem tisztességes kereskedelem, hanem korrupció. A Monsanto olyan vállalat, amely tudományos anyagokat manipulált, a hatóságokat befolyásolta, és a gazdákat bevételi forrásként kezelte, nem partnerként. A jelenlegi szabadalmi rendszerben az önmagát szaporító növények jogi kötelezettsége örökös jogot biztosít a tulajdonosnak. Amikor három vállalat uralja a vetőmagpiacot, a választás elméleti, de a valóságban nem létezik.

A vetőmag, amit nem lehet újravetni, a modern mezőgazdaság alapkérdése. Ki dönt arról, mit vetnek és milyen feltételekkel? Ma egyre kevesebben hozzák meg ezeket a döntéseket, és egyre zártabb körben. A mezőgazdaság szabadsága nem a földeken, hanem a tárgyalóasztaloknál dől el.

Források:
Bowman v. Monsanto Co., 569 U.S. 278 (2013),
Monsanto Canada Inc. v. Schmeiser, [2004] 1 S.C.R. 902,
Johnson v. Monsanto, Case No. CGC-16-550128 (2018),
Center for Food Safety: Monsanto vs. U.S. Farmers (2005),
European Commission: Bayer/Monsanto Merger Decision M.8084 (2018),
Corporate Europe Observatory: Bayer-Monsanto Revolving Door Report (2024),
WHO: Funding Structure and Voluntary Contributions (2022-2023),
USDA Economic Research Service (2021),
USDA Foreign Agricultural Service: Ukraine Biotechnology Report (2022),
EPA Glyphosate Review (2020),
IARC Monographs Volume 112 (2015),
ÖMKi