Hat évtized bevándorláspolitikáját söpörné el Andy Ogles új törvényjavaslata

Andy Ogles tennesseei republikánus képviselő, a Republikánus Párt kongresszusi konzervatív frakciójának, a House Freedom Caucusnak a tagja törvényjavaslatot nyújtott be, amely hatályon kívül helyezné az 1965-ös bevándorlási törvényt. Az úgynevezett Hart–Celler-törvényt Philip Hart michigani és Emanuel Celler New York-i kongresszusi képviselőkről nevezték el. Az elmúlt hat évtizedben nem történt rajta érdemi módosítás.

Az 1965-ös törvény előtt az Egyesült Államok nemzeti kvótarendszert alkalmazott. Az éves keret 70 százalékát mindössze három ország kapta: Nagy-Britannia, Írország és Németország. A bevándorlók 84 százaléka Európából vagy Kanadából érkezett, a fehér amerikaiak az ország teljes lakosságának közel 85 százalékát tették ki. A Hart–Celler-törvény ezt a rendszert bontotta le, a családegyesítést tette az új rendszer alapjává, és Latin-Amerika, Ázsia és Afrika felé nyitotta meg a bevándorlás útját. 

Az Egyesült Államok szövetségi népszámlálási és statisztikai hivatala (U.S. Census Bureau) 2024-es felmérése szerint a fehér amerikaiak aránya mára 59,8 százalékra csökkent. A 2020-as népszámlálás volt az első, amely abszolút számban is visszaesést mutatott a fehér népesség körében. A hivatal előrejelzése szerint 2044-re az ország elveszíti fehér többségét, és ezt a folyamatot elsősorban a bevándorlás hajtja, mivel a népességnövekedés háromnegyede nem fehér bevándorlók érkezéséből származik.

Ez nem egy természetes demográfiai folyamat, hanem az 1965-ös törvény által elindított, és azóta jogi eszközökkel fenntartott szándékos átalakulás. E számok mögött egy népcsoport fokozatos kiszorítása áll saját hazájából, hat évtized alatt.

Az Assimilation Act (asszimilációs törvény) néven ismert tervezet ismét a közbeszéd homlokterébe emeli a kulturális beilleszkedés kérdését, szembehelyezkedve az elmúlt évtizedekben uralkodó, megengedőbb szemlélettel. A javaslat az asszimilációt számonkérhető követelménnyé tenné: a jelentkezőknek személyes meghallgatáson, közösségimédia-kontrollon és mélyreható átvilágításon kellene átesniük. Mindez egy olyan korszakban zajlik, amikor a demográfiai mutatók gyors átrendeződést jeleznek: az előrejelzések szerint 2044-re a fehér amerikai lakosság aránya a többségi küszöb alá süllyed. Ebben a változó környezetben pedig adódik a kérdés: végül melyik kultúra idomul a másikhoz?

A javaslat felszámolná a láncbevándorlást, véget vetve annak a gyakorlatnak, amely a távolabbi rokonok számára is megnyitotta a vízumhoz jutás lehetőségét. Megszűnne továbbá az évi 55 ezer kvótával gazdálkodó bevándorlási lottó is, mivel az elosztás elve nem az egyéni érdemeken vagy a munkaerőpiaci szükségleteken, hanem a véletlenen alapul. A tervezet a magasan képzett szakembereknek szóló H–1B vízumrendszert is kivezetné, azzal az indokkal, hogy az ilyen típusú foglalkoztatás hazai munkavállalóktól von el jól javadalmazott pozíciókat. Ezek helyét egy egységes, érdemalapú bevándorlási rendszer venné át: az állandó tartózkodási engedély feltétele az erkölcsi feddhetetlenségen és az adókötelezettségek teljesítésén túl a mérhető gazdasági hozzájárulás lenne.

Ogles az X-en (korábban Twitter) fejtette ki, miért tartja elengedhetetlennek a javaslatot. A Hart–Celler-törvényt és az 1990-es bevándorlási jogszabályt együttesen a Kongresszus által valaha elfogadott legsúlyosabb, önmaga ellen intézett „hadüzenetnek” nevezte. Az Assimilation Actet pedig úgy jellemezte: „ez az a törvény, amellyel megóvhatjuk kultúránkat és megvédhetjük országunkat”.

Az 1965-ös szenátusi vita szavai ma más súlyt kapnak. 

A Kennedy-dinasztia tagja, Massachusetts állam meghatározó demokrata szenátora, Ted Kennedy a javaslat legfőbb pártolójaként akkoriban úgy vélekedett: a törvény hatására „nem fogják egymillióan elárasztani városainkat”, és „az ország etnikai összetétele sem fog megváltozni”.

A népszámlálási hivatal legfrissebb számai azonban más képet mutatnak.

Ezzel párhuzamosan elkerülhetetlenül adódik a kérdés: mi vár azokra, akik az elmúlt évtizedekben a rendszer hiányosságait kihasználva szereztek letelepedési jogot vagy állampolgárságot, esetleg utólagos amnesztia révén legalizálták státuszukat?

Egy új törvényi irányvonal nem csupán a jövőbeli bevándorlást szabályozná, hanem elkerülhetetlenül szembesülne a múltbeli döntések örökségével is. Kérdés, hogy érintetlenül maradnak-e a korábban megszerzett jogosultságok, vagy a rendszer átalakítása előbb-utóbb a már lezártnak hitt ügyeket is újra napirendre tűzi.

Ogles indítványa már a Képviselőház asztalán van, ám a Szenátusban várható kétpárti ellenállás és a szigorú szavazati küszöb gátat szabhat az előrehaladásának. Ennek ellenére a Trump-éra öröksége szembeötlő: a politikai közbeszéd határai annyira kitolódtak, hogy ma már olyan javaslatok is létjogosultságot kapnak, amelyek korábban a politikai képzelet számára is elképzelhetetlenek voltak.

(Fox News, Andy Ogles és DEI 4 White Guys X-bejegyzései, és az Amerikai Népszámlálási Hivatal adatai alapján)

Kapcsolódó: