Saját fegyverükkel verték össze a brit rendőröket, akik ketten sem tudták előállítani a gyanúsítottat (+VIDEÓ)
Fotó forrása: Active Patriot / x.com
A gondolkodni képes brit dolgozók egyre többször teszik fel maguknak a kérdést, mégis minek fizetnek bármiféle adót, hiszen az állam és a hatóságok leginkább ellenünk, de semmiképpen sem értük dolgozik.
Aztán pedig szemtanúi lehetnek a jobbnál jobb képsoroknak, hogyan bánnak a brit rendőrök az „újangolokkal”. Legtöbbször vagy megvédik őket, vagy elveretik magukat velük.
Eme, X-en terjedő felvételen az utóbbi történt. Ezen látszik, ahogy két rendőr, már-már komédiába illő bénázással próbál meg elfogni egy bűnözőt. A nagy erőlködés közben az egyikük még a viperáját is elejtette, amit a gyanúsított azonnal felkapott, majd azzal verte el a két rendőrt. Aztán felpattant egy motorra, és elmenekült a helyszínről.
Az ilyen képsorokat látva nem csoda, hogy Keir Starmer brit miniszterelnök be akarja tiltani a közösségi oldalakat. A brit média már „megfelelő kezekbe van” (mintegy másfél évszázada), így ott ilyen hírek sohasem jelenhetnek meg. Egyedül a renitens X-felhasználók posztolgatnak rendre a valóságról, ami nyilván tarthatatlan.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás