loading
Menü
Támogatás

Többen meghaltak dél-szudáni etnikai összecsapásokban

2020. jún. 30. 16:21
1 perces olvasmány
Többen meghaltak dél-szudáni etnikai összecsapásokban

Legalább 45-en vesztették életüket Dél-Szudánban kitört etnikai összecsapásokban - közölte az északi Warrap állam egyik tisztségviselője kedden.



A tájékoztatás szerint a halottakon kívül legkevesebb 18 sebesültjük van a történteknek. Andrew Deng helyi vezető a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az Atok Buk népcsoporthoz tartozó, állig felfegyverzett férfiak támadták meg az Apuk Parek népcsoport falvait Észak-Tonj megyében.

Deng szerint több falut porig égettek, és lakosok ezrei menekültek el a térségből.

A helyi hatóságok szerint a rajtaütés bosszú volt egy hasonló esetért, amely néhány héttel korábban történt.

Etnikai villongások évszázadok óta zajlanak a kelet-afrikai államokban. A támadások során gyakran elhajtják a jószágot, és nem ritkán elhurcolják a rivális népcsoport gyerekeit is, hogy házi rabszolgákként használják őket.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) június elején figyelmeztetett, hogy ismét növekedőben vannak az etnikai ellentétek és a fegyveres erőszak Dél-Szudán különböző régióiban.

"Sebészcsapataink túlóráznak, miközben a - koronavírus-járvány nyomán elrendelt - országos és nemzetközi utazási korlátozások miatt csak nehezen kapnak erősítést" - közölte az ICRC.

A 12 és fél millió lakosú Dél-Szudánban eddig 1989 fertőzöttet és 36 halálesetet jelentettek a Covid-19-betegség következtében.

(MTI)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás