Újra egymást mészárolják a törzsek Dél-Szudánban

Legkevesebb 43 ember vesztette életét törzsi összecsapásokban az erőszaktól sújtott Dél-Szudánban – közölték szombaton a helyi hatóságok.
Jonglei állam egyik illetékese, David Manyok arról számolt be, hogy a murle népcsoport tagjai támadtak meg egy falut, egy másik támadásban pedig további négy embert öltek meg, és több tucat marhát elhajtottak.
A hasonló összecsapások nem mennek ritkaságszámba a kelet-afrikai országban, ahol évtizedekig tartó polgárháború miatt rengeteg a fegyver, és nem ritkán erőszakkal oldják meg a vitákat, amelyet a legtöbbször egy-egy földterület vagy haszonállatok miatt tör ki.
Dél-Szudánban a függetlenné válás előtt, 2005-ig véres polgárháború dúlt a szudáni kormány és a dél-szudáni lázadók között, majd a 2011-es függetlenné válást követően 2013-ban Dél-Szudánban is véres harcok törtek ki a szemben álló politikai erők között, s e harcokat idén februárban sikerült csak lezárni.
MTI, Fotó:JUSTIN LYNCH/AFP/Getty Images
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás