loading
Menü
Támogatás

Sikeres francia akció Maliban

2019. dec. 21. 21:30
1 perces olvasmány
Sikeres francia akció Maliban

33 dzsihadistát sikerült likvidálnia a francia hadseregnek, értesülhettünk erről a mai napon. 

A művelet során a francia katonák kiszabadítottak két mali csendőrt, akiket a dzsihadisták túszul ejtettek, és egy foglyot ejtettek – tette hozzá a francia államfő az elefántcsontparti francia közösség előtt mondott beszédében. A francia hadsereg rendszerint “semlegesítésről” tesz bejelentést, és nem részletezi, hogy megölte vagy foglyul ejtette az ellenséget. Az elnöki hivatalhoz közel álló forrás szerint azonban Maliban végeztek a 33 terroristával a francia katonák.




Macron jelentős sikernek nevezte a szombat reggeli akciót, amely a Száhel-övezetben zajló Barkhane fedőnevű nemzetközi terrorellenes hadműveletnek és a francia haderő Malinak nyújtott támogatásának köszönhető. Macron péntek este jelentette be Abidjanban, hogy Franciaország folytatni akarja a Barkhane hadműveletet. November végén 13 francia katona vesztette életét egy helikopterszerencsétlenségben Maliban. A balesetet követően Macron nyilvánosan megkérdőjelezte a veszélyes művelet folytatását.

A Szaharától délre eső területen, amely széltében az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig terjed, számos fegyveres csoport tevékenykedik, egyesek az Iszlám Államnak, mások az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak fogadtak hűséget. A francia elnök január 13-án tervez csúcstalálkozót a Száhel-övezet G5-országai – Burkina Faso, Csád, Mali, Mauritánia és Niger – vezetőivel. Macron világos elkötelezettséget kíván ezektől az országoktól a francia katonai jelenlétet, valamint a terrorizmus elleni harcot illetően.

(MTI nyomán)


Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás