loading
Menü
Támogatás

Több száz vendéglátós tüntetett a korlátozások ellen Bulgáriában

2021. jan. 27. 19:32
1 perces olvasmány
Több száz vendéglátós tüntetett a korlátozások ellen Bulgáriában

Étterem- és bártulajdonosok, felszolgálók és egyéb vendéglátóipari dolgozók százai tüntettek szerdán Bulgáriában a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások előző napi meghosszabbítása ellen.


A hideg ellenére mintegy ezerötszáz ember vonult a kormányzati épületek elé az ellen tiltakozva, hogy egyes szabályokon lazítottak a hatóságok, de az éttermeknek, a kávézóknak és a bároknak még mindig zárva kell tartaniuk.

A demonstrálók az intézkedés felülvizsgálatára szólították fel Bojko Boriszov miniszterelnököt, azt kérve, hogy hagyják őket dolgozni, s fizesse ki a kormány a beígért, azonban hónapok óta csúszó kárpótlást az elmaradt bevételeikért.



"Két opciót látunk: az egyik, hogy dolgozunk, a másik, hogy elegendő támogatást kapunk. Nem maradhatunk teljesen bevétel nélkül. Ez sértő" - szögezte le egy 33 éves klubtulajdonos a Reuters brit hírügynökség tudósítója.

Bulgáriában a csökkenő esetszámok nyomán engedélyezték a középiskolák, a bevásárlóközpontok és az edzőtermek februári kinyitását - írja az MTI.

Az éjszakai szórakozóhelyek majd március közepén nyithatnak ki, amennyiben továbbra is alacsony marad az új fertőzöttek száma - közölték a hatóságok.

(Fotó: Georgi Paleykov/NurPhoto)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás