3 C
Budapest
2022. december 1., csütörtök
Magyar Jelen
HírekKülföldSzórakozás

Külföldi nyaralást egyelőre még ne tervezzünk

Horvátország még nem hirdeti ki hivatalosan a koronavírus-járvány végét, ez egy új fertőző betegség, és számos kihívással kell még szembenézni – mondta újságíróknak nyilatkozva Vili Beros egészségügy-miniszter csütörtökön.

Zágráb a járvány enyhülésével – szigorú óvintézkedések mellett – fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot. Ugyanakkor továbbra sem lehet 40 fő feletti csoportos összejöveteleket tartani és sporteseményeket rendezni az országban. Ennek feloldását május végére tervezi a kormány.

Horvátország közel két hete a határait is újranyitotta: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, akik üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt, valamint halaszthatatlan személyes okokból utaznak az országba. A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket Zágráb Szlovéniával közös határán a múlt hét végén teljesen feloldotta.

Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter a korlátozások feloldását jelentette be május 29-től Szlovákiával, Csehországgal, Magyarországgal és Ausztriával is. Ezt megelőzően mobiltelefonos alkalmazás bevezetését tervezik a beutazások meggyorsításának elősegítése érdekében.

Amint közös megállapodás alapján megnyílnak a határok az említett országok állampolgárai előtt, és sikerül a németekkel, valamint később a lengyelekkel is megegyezésre jutni, Horvátország teljes idegenforgalmának több mint 60 százalékát helyreállíthatja

– hangsúlyozta a tárcavezető.

Közben több százan tüntettek csütörtökön Zágrábban. A vállalkozók egyesületének és a közúti személyfuvarozók szervezetének tagjai azt követelték a kormánytól, hogy határozza meg a hitel- és lízingmoratórium pontos feltételeit, hosszabbítsa meg a munkahelyek megmentésére vonatkozó intézkedéseket, álljon elő világos tervvel az idegenforgalmi szezont illetően, és engedélyezze a 300 főnél nagyobb összejöveteleket, hogy talpra állhasson a rendezvényszervezési ágazat.

A válságstáb közleménye szerint egy nap alatt hárommal, 2234-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és senki nem hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 96 maradt. Az első fertőzés közel három hónappal ezelőtti megjelenése óta 1978 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

A szomszédos Szlovénia egy hete hirdette ki hivatalosan a járvány végét, elsőként az Európai Unióban. A válságstáb közlése szerint szerdán nem nőtt, így 1468 maradt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és egy ember hunyt el a Covid-19 betegség következtében, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 105-re emelkedett. Ezt megelőzően öt napig nem regisztráltak halálesetet Szlovéniában.

Forrás: Pesti Srácok

Fotó: traveltime

További híreink

“Avanti Ragazzi di Buda” – 1956 előtt is tisztelegnek a Lengyel Függetlenség Napján

Faragó Dániel

Mi Hazánk: Kártalanítani kell az oltatlanság miatt elbocsátott dolgozókat!

Magyar Jelen

Horvátországban a koronavírus volt a leggyakoribb halálozási ok tavaly a horvát közegészségügyi intézet szerint

Magyar Jelen

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben