Százhúsz éve született József Attila, „a népi költő”

A mai jobboldali, konzervatív, népnemzeti, nemzeti radikális, vagy bárhogy nevezendő irodalomtudománynak, sőt a szellemtörténetnek súlyos, harmincéves adóssága, hogy nemigen foglalkozik a százhúsz éve, 1905. április 11-én született József Attila költészetével. Szemlesütve, kínos hallgatással átengedi a mai, harcos antifa baloldalnak (ahogy Adyt a belpesti liberális értelmiségnek).

Mert ugyan tagadhatatlan, hogy József Attila nagyszerű verseket írt, de mégiscsak saját bevallása szerint is „proletárköltő” és „forradalmi költő” volt – mondják. Nem a mi kutyánk kölyke, mint teszem azt Herczeg Ferenc... Épp elég, hogy 1964 óta a magyar költészet napját ünnepeljük születésnapján, és nincs olyan magyar iskola, ahol ne emlékeznének meg erről legalább egy szavalóversennyel.

„Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve

nézem, amit meglátok hirtelen.”

Még szerencse, hogy súlyosan neuraszténiás, modernebbül szólva borderline személyiségzavaros volt, akit ráadásul alaposan félrekezeltek az akkor szenzációsnak számító, azóta viszont erős tudományos kritika alá vett freudizmusnak hódoló, jó szándékú pszichológusai. Így el lehet könyvelni szegény bolondnak, akit nyomorúságos gyermekkorral is sújtott a Teremtő. Ezek számlájára lehet írni a „Ejh, döntsd a tőkét…”- típusú verseit, vagy a marxista irodalomban hatalmas tájékozottságát bizonyító olyan tanulmányait, mint Az egységfront körül című dolgozata (1933) a munkásosztály pszichoszociális helyzetéről.

„Egy pillanat s kész az idő egésze,

mit százezer ős szemlélget velem.”

A baloldali, liberális irodalomkritika ezenközben szorgalmasan teszi a dolgát, hatalmas kötetekben elemzi szét, és hímezi antifa lobogókra József Attila verseit. Csak azok a tudományos munkák nem születnek meg, amelyek mélyebbre hatolva, az „őssejtig vagyok minden ős” rétegéig jutva mutatnák fel, kik is ezek a proletárok. Kik a munkásosztály tagjai, akikért József Attila szava szólt, és akik a mai napon is három vagy négy műszakban, munkaidőkeretben dolgoznak a nagytőke, mai szóval a multik üzemeiben nettó kétszázötven-háromszázezer forintért? Igen, bizony, ők a magyarok, ma is milliószámra.

„Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,

öltek, öleltek, tették, ami kell.”

József Attila proletárköltészete a keservesen élő magyarságért lángolt olyan forradalmi hevülettel. A magyar munkásság sorsának javítását kereste a marx-engels-lenini lidércláng fényénél. Fent említett tanulmányában is jellegzetesen magyaros lényeglátással bizonyítja, hogy mekkora téveszmék azok az utópiák, amelyeket az akkori (és mostani) kommunisták képzelnek a munkásokról. És több mint vétek, hiba egyszerűen a széteső pszichének betudni, és orvosi példatárakba utalni olyan heideggeri alapgondolatokat felmutató, formai bravúrverseit, mint az Eszmélet vagy a Reménytelenül, és nem vizsgálni bennük a magyar lelkiség és kifejezőképesség őserejű példáit.

„S ők látják azt, az anyagba leszálltak,

mit én nem látok, ha vallani kell.”

A marxista, osztályszemléletű társadalomfelfogás mára meghaladottá vált, kivéve a Szikra Mozgalom köreit, és a bölcsészkarok tanszéki szobáit. A társadalmat ma már sokkal igazabbul lehet kulturális identitásalapú rétegzettségében, és a szociális javakhoz jutás mértéke alapján vizsgálni. Így szemlélve József Attila proletárjai a szerényen élő, egyszerű magyarok, a proletárköltő forradalmisága pedig ugyanarról a tűzről pattant, mint Szabó Dezső nacionalizmusa.

 „Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.

Enyém a múlt és övék a jelen.

Verset írunk - ők fogják ceruzámat

s én érzem őket és emlékezem.”

József Attila: A Dunánál (részlet)

Legnagyobb hibáink egyike, hogy nem tesszük végre süllyesztőbe azt az évszázados hamis eszmét, hogy a baloldal a haladó, a társadalom javáért dolgozó ideológia, a konzervativizmus pedig hírből sem ismeri a szociális érzékenységet. Hogy József Attila még ezt gondolta, érthető. De azóta megéltünk már jó pár évtized szocializmust: itt lenne az ideje a hamis tanok felszámolásának. Legalább az irodalomban. A magyar szemléletű, kulturális identitásalapú, új irodalomtudománynak újra fel kell fedeznie József Attilát. És nemcsak proletárverseit kell jól megértenie, hanem egy beteg psziché tünetegyüttesévé degradált, zseniálisan mély lelkiségű és filozófiájú teljes költészetét is. Fel kell fedeznünk József Attilát, a népi írót. A magyar népért írót.