Egy nemzeti ünnep nem válhat a celebek és influenszerek seregszemléjévé
Orbán Viktortól az első sorban balra: Vasvári Vivien és Szabó Zsófi celebek; jobbra: Eperjes Károly színművész (Forrás: Hír TV)
A Fidesznek nem erőssége a kultúra. Legújabb bizonyítékát épp az október 23-i ünnepség Orbán Viktor mögé ültetett dekorációján láthattuk, azaz a biodíszletben, ahogy a színházakban mondják.
Az ünnepi beszéd alatt egyfelől celebek, a túltöltött szájú Vivien és a fiatalos Zsófi üdére kozmetikázott arcában, másfelől a népszerű színész elragadtatott-zaklatott figurájában gyönyörködhettek a nézők, az előzetes műsorban pedig Gigi és Curtis „szórakoztatta” a nagyérdeműt. Győzike viszont ezúttal nem volt középpontban.
A kultúra – reflex, tudjuk már Máraitól, és ez a reflex hiányzik a Fideszből. A kultúra nekik nem jön zsigerből.
Talán próbálkoznak, vannak például kidobott milliárdok látványos történelmi filmekre, amelyek végül nem tudják erősíteni a magyarságtudatot – mert valahogy nincs meg bennük az igazi művészi hatás, hiszen nem nagy művészek csinálták. A nagy művész persze egyáltalán nem azonos az úgynevezett független vagy baloldali kultúrelemmel, ők általában csak a rombolásig jutnak, alkotni nem tudnak.
A valódi kultúrához valami színtiszta, esszenciális magyarság szükségeltetik. Az ősi, népi gondolat, a saját szellem teremtő ereje.
Ennek jelenleg nincs képviselete a Fidesznél Az uralkodó kultúrpolitikai eszme ma a tömegpárti jelleg kidomborítása, azaz a tömegízlés kiszolgálása. Ott tartunk, hogy a kultúra fideszes irányítói – a pénzosztók – nem is a kultúrából érkeznek.
Most épp egy gyógyszerész a kulturális miniszter – azaz ilyen miniszter önjogon már nincs is, össze van olvasztva az innovációval,
amelynek talán a tudományos élethez lehet köze. Elődje előtte egy közgazdász-üzletember volt, őt megelőzően pedig nem volt miniszteri rangra emelve a magyar kultúra.
Elitista nyavalygás – legyint most az olvasó, miközben ő maga is érzi a kultúra hiányának fojtogató légszomját, és keresi, hol tudna töltekezni valódi szellemi táplálékkal. Ha véletlenül ráakad a neten egy Latinovits-szavalatra, vagy egy Ferencsik vezényelte Les Préludes-re, meglát egy Csontváryt vagy Munkácsyt, vagy csak rápillant a Lánchíd vagy a Parlament képére, akkor hirtelen nagyot lélegzik, megtölti tüdejét a magyar kultúra tiszta levegője.
Tudomásul vesszük, hogy kacsacsőrű celebek és tetovált rapperek nélkül ma nem megy, de
szellemi elitre is szükség van, és egy nemzeti ünnepen velük kell reprezentálni, azokkal, akiket igazán tisztelhetünk.
Igazi kultúrára szükség van, mert végső soron ez adja meg önazonosságunkat. Az igazi kultúra tévedhetetlen mércéje billeg odabent az emberi lélekben, a „saját” és az „idegen”, az igaz és a hamis megkülönböztetésének képességében. Minden emberben működik, még akkor is, ha nagyon meg van rontva, ha egy Móricz-regénnyel, Kodály-kórusművel, vagy akár egy Petőfi-verssel is ki lehetne kergetni a világból. Mert a kultúra reflex, a magyar és minden más nép önazonosságának reflexe, és végső soron a politikai rendszereket is a kultúra buktatja meg, ha hamisnak bizonyulnak. Láttuk már, és látni fogjuk még.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás