Lombkoronák árnyékában: Ők mindent tudnak rólunk!

Évezredek óta mellettünk vannak, együtt élnek velünk, érzékelik szinte minden rezdülésünket. Sztoikus nyugalommal elviselnek minket, habár sokszor nagyon kíméletlenül bánunk velük. Társaink a mindennapokban, nélkülük nem lehetne élet a Földön. Ahogy a film címe mondja, a növények – legyenek bár apró fűszálak, vagy égbe nyúló mamutfenyők –: Csendes barátaink.

Enyedi Ildikó filmjének alapvető témája az ember viszonya a növényvilághoz, a fákhoz, vagy akár az egyszerű szobanövényekhez. Ha el kellene mesélni a film cselekményét, bajban lennénk, hiszen nem egy összefüggő történést látunk a vásznon, hanem mozzanatokat, epizódokat a három idősíkban futó történetekben. Ami ezeket részeket összefűzi, az annak a szinte láthatatlan társas kapcsolatnak a bemutatása, mely ember és növény között szövődhet.

Egy-egy erdei séta, az óriási fák közötti kirándulások semmihez nem fogható élményeket jelenthetnek a számunkra. Azt bárki megtapasztalhatja, hogy ezek a fák a nyugalmat, a békét és erőt sugározzák, jobbá, boldogabbá teszik az alattuk sétáló ember óráit, perceit. Annyi bizonyos, növényeink segítenek az időt lassítani, és tisztelni az életet!

Ez a kapcsolat azonban nem egyoldalú, nemcsak mi beszélhetünk kedvenc növényünkhöz, az erdő fáihoz, de hála a mai modern technikának műszeresen mérhetőek a válaszreakciók is. Ha ezeket ma még nem is tudjuk szavak formájában érzékeltetni, műszereink felfogják a növények szomorúságát, örömét, elégedettségét, hiányérzetét. Bonyolult mechanizmusokon keresztül zenei hangok formájában jelennek meg előttünk azok az „üzenetek”, amelyeket a növény a világ számára, így felénk is kibocsát. A növény nem egy passzív, értelmetlen „zöld tárgy”, hanem egy elképesztő élőlény, amelyet, ha jobban megismerünk, és üzeneteit számunkra érthetővé tudjuk tenni – a csodás dallamaikon kívül melyeket már műszereinkkel felfogni és megszólaltatni is tudunk –, egyfajta közös nyelvre is lelhetünk.

Azt tudjuk, hogy a növények – például a nedvkeringés, vagy a sejtnövekedés hatására – mechanikai rezgéseket produkálnak, és elektromos impulzusokkal reagálnak, mindez ma már tudományosan bizonyított tény. Azt ma még – de ki tudja, mit hoznak a holnap tudományos felfedezései – nem állítja senki, hogy a növények tudatosan cselekednének, de azt igen, hogy aktívan éreznek, reagálnak és feldolgozzák a körülöttük zajló eseményeket. A film által csak megerősítést nyer az a hitrendszer, hogy a növények igenis éreznek, és kommunikálnak velünk, még ha, nem is vagyunk képesek megérteni, mit is szeretnének nekünk megmutatni, üzenni. 

Ezeket a ma már elfogadott felismeréseket érdekes, és tudatos kísérletek, véletlen felfedezések által mutatja be a rendező. Szinte ugyanazt a várakozással teli izgalmat élhetjük át a film nézése közben, mint amelyet annak idején élhettek meg az egykori kísérletezők.

Az biztos, hogy aki megtekinti ezt a filmet, az nem egyet lát a tucatnyi műsoron lévő mozifilmből. Nem véletlen tehát, hogy az átélt élmény úgy hathat sok nézőre, hogy a vetítésről kimenet hevesen ver a szíve, kezei szinte remegnek, s még órákkal később is a látottak hatása alatt lehet. Ez nem meglepő, hiszen a film egy olyan misztikus világ kapuját nyitja meg, amelynek létezését mélyen belül mindig is sejtettük. A történetben a valós tudományos tények, a kísérleti kutatások és az emberi értelem határait feszegető, felfoghatatlan élmények fonódnak össze egy lenyűgöző látomássá.

Bizonyára minden embernek van – vagy éppen volt – kedvenc növénye, amit otthon nagy gonddal ápolt, gondozott; kedvenc fája, aminek ágaira sokszor felmászott, vagy hatalmas törzse alatt üldögélve semmihez sem fogható nyugalommal tudta átgondolni a világ dolgait. A filmet megtekintve felmerülhet bennünk a kérdés: Vajon annak idején kedvenc fánk is érzékelte örömünket, bánatunkat? Vajon megismert-e amikor alája telepedtünk? S vajon együtt „gondolkodott-e” velünk, netán sugallt-e számunkra valamit, amikor kerestük a választ életünk nagy kérdéseire?

Milyen érdekes lenne, ha a parkokban álló, akár több mint százéves fák el tudnák mesélni, hosszú életük alatt ki mindenkivel találkoztak, mennyi boldog és szomorú embert „láttak”, lombkoronájuk alatt ki mindenkinek nyújtottak menedéket. Hiszen ma már tudjuk, nemcsak mi figyeljük a növényeket, fákat, hanem ők is figyelnek minket!

A művészetnek, a műalkotásoknak az a célja, hogy gondolatokat ébresszen bennünk, reakciókat váltson ki a szemlélőben. Ez a film tökéletesen megfelel ennek a kritériumnak, hiszen nem egy délutánra, hanem talán hosszú évekre ültet el bennünk kételyeket és bizonyosságokat, mutat fel nekünk megtapasztalt és lehetetlennek látszó válaszokat.

A film elgondolkodtató, szinte már filozofikus témaválasztása bizonyára nem jelentene a néző számára ilyen hatalmas élményt, ha a mondanivalót nem erősítenék meg a gyönyörűen fényképezett természeti képek, a film lüktető atmoszféráját mindvégig fenntartó zseniális vágások, a professzionális színészi játékok.

Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje január 29-től látható a mozikban. Az alkotás értékét a szakma is magas fokon ismerte el: a magyar–német–francia koprodukció a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált. Azóta már számos díjat nyert, és remélhetőleg további szép jövő vár rá nemcsak a filmes szakma, hanem a nagyközönség értékítéletében is.

Kapcsolódó: