A kompetencia alapja nem a halmazelmélet, hanem a szorzótábla skandálása

Lannert Judit az oktatási miniszterek jó szokása szerint ismét gyökeres reformokkal kívánja átalakítani a szüntelen módosításokkal rángatott oktatást, a szokásos gyermekközpontúság, kompetencia, iskolai autonómia varázsszavak bedobásával.

Ezeket a hívószavakat már legalább harminc éve sulykolják, találkozhatunk velük többek között a jelenlegi miniszter tanulmányaiban, például a 2015 őszén az Educatio című szaklapban megjelent, a PISA-felmérés jelentőségét taglaló írásában. A tanítás hatékonyságát felmérő PISA-ra hivatkozva a kétezres évektől fogva számtalan írás született a finn csodáról, mert a mérések szerint a finn gyerekek kiemelkedően jól teljesítenek ezeken az egyébként fárasztó, többórás teszteken.

Csakhogy baj van. A felmérést végeztető OECD honlapján olvasható adatsorok szerint az elmúlt tíz évben a finn teljesítmény minden területen radikálisan romlott, 

bár még mindig az OECD átlag felett van. Matematikából 548-ról 484 pontra, szövegértésből 520-ról 490 pontra, természetismeretből pedig 522-ről 511 pontra romlott a finn átlag – olvashatjuk Szerző Lászlónak a közösségi oldalán nyilvánosságra hozott, átfogó tanulmányában.

Az ezredforduló finn csodájának oka még a korábbi, hagyományos rendszerű iskolában megszerzett tudás volt, az elmúlt évek romló teszteredményei viszont már a 2016 augusztusában lépett életbe finn oktatási reform „eredményességét” jelzik. 

Ennek a reformnak – ahogy Lannert Judit reformterveinek is – fő elemei a projektszerű tanulási modulok alkalmazása, az önirányítás, az átfogó kompetenciák, valamint a digitális eszközök előtérbe helyezése a hagyományos készségek fejlesztésével szemben.

A finn reform egyszerűen nem vette figyelembe a gyermekek életkorukból adódó szellemi szükségleteit (például az irányításra való igényt) és képességeit. Túl hamar várt el tőlük olyan készségekkel való élést (önirányítást), amelyek alapjait nem fejlesztette ki, a tabletek és telefonok ingergazdagsága pedig megakadályozta a koncentrációs képesség erősödését, és nem engedte például az írásgyakorlás hatását érvényesülni az agyműködés fejlődésében.

Ugyanakkor a finn romlás nem egyedi jelenség, hanem Hollandiától Svédországig mindenhol a progresszív oktatási „csoda” tünete, ezért komoly figyelmeztetésnek kell lennie a miniszter asszony számára.

Az alapképességek fejlesztésére mindenképpen több időt kell biztosítani. 

A szorzótábla skandálása sokkal többet segít a gyerek későbbi matematikai teljesítményében, mint az alsóban nyuszikkal és cicákkal megtanítani próbált halmazelmélet vagy az egyenletek logikájának erőltetése. Ez ugyanis még korai az absztrakcióra csupán korlátozottan képes kisgyermek számára.

A későbbi kompetenciát pedig az fejleszti legjobban, ha több verset, mesét, mondókát, dalt és játékot kell fejből megtanulnia a gyermeknek,

erre ugyanis kisgyermekkorban még sokkal fogékonyabb az elme. A versek aztán megtanítják azt is, hogy a nyári nap sugára tüzesen süt, az Alföldnek tengersík vidéke van, a csipkebokornak milyen a rózsája, és hogy Hunor s Magor két dalia, két egytestvér, Ménrót fia. Cserében a metafora mibenlétét és a Föld légkörének csillagászati rejtelmeit ráér később megtanulni.

A hagyományok megtanítása, a kulturális szokások és tudásanyag rögzítése a mindennapi készségek szintjén: ez az a biztos alap, amelyből aztán a kiugró eredmények megszülethetnek.

Kapcsolódó: