La Liga - A Celta kivásárolná Rafinhát

A spanyol élvonalbeli Celta Vigo hosszabb távon is meg akarja tartani Rafinhát, ezért kész 16 millió euróért kivásárolni szerződéséből a brazil labdarúgót, aki az FC Barcelona kölcsönjátékosaként szerepel a csapatnál.
A Mundo Deportivo katalán sportnapilap úgy tudja, kontraktusa egyik pontja szerint ennyi pénzért elengedik a spanyol bajnoki címvédőtől a 27 éves középpályást. A kérdés inkább az, akar-e ő maga is a Celtánál futballozni tovább, ugyanis a válogatott labdarúgó állítólag szívesebben folytatná az olasz vagy az angol első osztályban, s már kapott is ajánlatot mind a Serie A-ból, mind pedig a Premier League-ből.
Olaszországban már légióskodott: a 2017/18-as szezonban kölcsönben az Internazionale játékosa volt.
Rafinha a Celtában 23 tétmeccsen lépett pályára a 2019/20-as idényben, kétszer talált a kapuba és egy gólpasszt adott.
(MTI)
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás