Leszögezem az elején, hogy nem vagyok vadász. Ugyanakkor néhány alkalommal volt szerencsém egy tapasztalt vadász mellett átélnem annak néhány apró részletét nyáron éppen úgy, mint télen. Megmaradtam azonban természetjáró, természetszerető embernek. Ráadásul nem csak a teremtett környezetünket, élőlényeket, de bizony a vadászatot és a vadászokat is tudom tisztelni. Mármint azokat, akik megszolgálták ezt a jelzőt, amit ma is oly „könnyen dobálnak”.
Így ahol lehet és persze kell, igyekszek védeni a vadászokat, mert fontosnak tartom a tevékenységüket. Legalábbis azokét, akik az ősi elvek mentén végzi azt. Be kell azonban látni, hogy az élet egyéb területeihez hasonlóan a 40 esztendeig tomboló kommunizmus köreikben is hatalmas károkat okozott. Főleg, ami a mentalitást illeti. Évekkel ezelőtt fogalmazta meg a Bunker egyik adásában Incze Béla, hogy a mai vadászok egy jelentős része ma inkább Kádár János utóda, mint Fekete Istváné. A mai napig sokszor eszembe jut ez a hasonlat, hiszen a kádári örökséggel magam is sokat foglalkozok munkám során, miközben Fekete István nem csak a tartalom, de a forma, a stílus miatt is egyik kedvenc írómnak tekinthető. Éppen a 125. születésnapján gépelem ezeket a sorokat.
Azonban bármennyire is igyekszünk tisztelni a vadászatot és őrizni a bennünk kialakult romantikus képet a vadászokról, a valóság ebben az esetben is kíméletlenül rúgja ránk az ajtót. Mint legutóbb Borsod vármegyében, ahol egy vadász lőhetett rá két olyan kutyára, melyeket a gazdájukkal együtt nagyon jól ismert az elmondások szerint. És nem feltétlenül a kutyákra lövéssel van a baj, mert lássuk be, az bizony sok esetben indokolt és elkerülhetetlen.
Hány ember, apa, anya, gyermek és család szenvedett akár halálos kimenetelű balesetet, mert egy kutya az útra űzte a vadat? Nem szabad tehát egyoldalúan nézni ezt.
Ugyanakkor tény, a mai vadásztársadalomnak van egy része (nem a teljes, hiszen sok tisztességes vadász tevékenykedik!), amelyiket nem a természet szeretete és bizony ki kell mondani, védelme és egyensúlyának fenntartása motivál, amikor vadász lesz. Csupán a gyilkolás alantas ösztöne és vágya. Státuszszimbólum, amivel és amire hivatkozva egyéb vágyakat és ösztönöket is leplezni lehet, például a család előtt. Nem érdekli az erdő, a mező, nem érdekli az ökoszisztéma, nem érdekli semmi, ami túlmutat a materializmus istentelen keretein. Csak az, hogy lőhessen, ha már kifizetett érte annyi mindent.
Ez az a mentalitás, amit a Kádár-kor, a Munkásőrség rendszere ültetett el az emberekben. Nincs Isten, nincs természet, nincs semmi, ami a teremtett világ szentségének védelmét indokolná. Csak a szórakozás, csak a lövés. Bármire, ami legálisan lőhető – vagy amit bürokratikus eszközökkel akár utólag is legálissá lehet tenni. Mint egy kóbor kutya kilövését, hiszen az elejtőjén kívül senki nem fogja tudni, megvalósultak-e a lövés jogszabályi feltételei. Majd azt mondja, igen. A kutya akkor sem tudja ezt majd megcáfolni, ha túléli azt.
Nehéz öröksége ez a vadászoknak, mely a kommunizmus 40 éve alatt rakódott erre az alapvetően nemes tevékenységre.
A rendszerváltás vadkapitalizmusa pedig tovább mélyítette a válságot. Amennyiben pénzed van, bármit megszerezhetsz, puskát, engedélyt, jogot a lövésre. Megvásárolhatod. Miközben éppen az szorult háttérbe, ami a vadászat igazi esszenciáját adta egykor, és amiről oly sokat írtak kiváló vadászíróink, mint Bársony István vagy Fekete István.
A megoldást is itt keresném, nem is oly bonyolult ez. Nem a vadászatot kell kiírtani, hanem az abban gyökeret eresztő kádári mentalitást. Legyen tehát része a hazai vadászirodalom a vadászképzésnek! A vadászok vizsgázzanak Fekete Istvánból! Tegyenek számot az irodalom mögött megbúvó tudásról, tiszteletről, a természet valódi szeretetéről, védelméről. Ne csak a fegyver működését tanulják meg, de a természet Isten által rendelt rendjét is, hogy aki vadásznak áll, az valóban elfoglalhassa méltó helyét abban. Ahogy évezredeken át volt, amikor az ember még valóban ismerte Istent és teremtett világát.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!A kutyalelkek gyógyítója – interjú Hirbek Edina kisállat-pszichológussal
