4.8 C
Budapest
2022. december 7., szerda
Magyar Jelen
HírekKülföld

Lehet még fokozni? Persze!

Amikor már az hinnénk, mindent tudunk a politikailag korrekt “újbeszélről” (Orwell után szabadon), akkor újra és újra szembe jön a valóság: semmit nem tudunk.

Mert például nem tudtuk, hogy rasszistának számít az, ha valaki majdnem 20 évvel ezelőtt Aladinnak öltözött.

Pedig annak.

A Time magazin hozott ugyanis nyilvánosságra egy képet, amelyen Justin Trudeau (jelenlegi kanadai miniszterelnök) arabnak, vélhetően Aladdinnak öltözve, barnára mázolt arccal látható. A politikus akkoriban egy magániskolában tanított, az iskolai évkönyvben is megjelent fotó pedig az egyik iskolai bulin készült.

Trudeau a fotó felbukkanása után rögtön bocsánatot kért:

Nem lett volna szabad ezt tennem. (…) Nagyon sajnálom. (…) Akkor nem gondoltam rasszistának, de most már tudom, hogy az volt.

A miniszterelnök egyúttal bevallotta azt is, hogy középiskolás korában is blackface-t is viselt egy iskolai versenyen. Trudeau számára azért is különösen kínos az eset, mert Kanadában október 21-én tartják a következő választásokat. A miniszterelnök újrázásának eddig jók voltak az esélyei, ugyanakkor mostanra csökkent népszerűsége.

Ha úgy alakul, hogy elveszíti a választást Trudeau, minden bizonnyal fellélegzik majd a “demokratkus, haladó szellemiségű” világ, hogy megszabadult egy ilyen “ordas eszmékkel kacérkodó rasszistától”.

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben