21.6 C
Budapest
2021. június 22., kedd
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Lemondott a holland kormány a családtámogatási botrány miatt

A Mark Rutte kormányfő vezette holland koalíciós kormány bejelentette lemondását a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat – jelentette be a kormány a miniszteri tanács pénteki ülését követően.

2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket. Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt. A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottságra is arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag.

“A vizsgálóbizottság szerint a jelenlegi harmadik és a korábbi Rutte vezette kormányok is felelősek az ártatlan családoknak okozott megpróbáltatásokért”

– írja a helyi sajtó.

Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja kedden öt hivatalban lévő és egy volt miniszter ellen indított bírósági kereset, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket. Az Dutchnews hírportálnak adott nyilatkozataikban a szülők mentális zaklatásról, továbbá “etnikai alapú profilozásról” számoltak be.

A kormány lemondásához az is hozzájárult, hogy csütörtökön lemondott Lodewijk Asscher a holland Munkáspárt vezetője, aki a korábbi Rutte-kormányok idején szociális ügyekkel foglalkozó miniszter volt. Eric Wiebes gazdasági miniszter pénteken azonnali hatállyal távozott tárcája éléről, posztját Cora van Niewenhizen eddigi infrastrukturális ügyekkel foglalkozó miniszter vette át.

Televíziós nyilatkozatában Rutte megerősítette, hogy benyújtotta lemondását Sándor Vilmos holland királynak, aki azt el is fogadta. A kormányfő a botrányt az egész politikai rendszer kudarcának nevezte, és kiemelte, hogy a felelősség nemcsak őt, hanem az egész koalíciós kormányt illeti, így nem mond le arról, hogy továbbra is ő maradjon az ügyvivői kormány élén. Hozzátette, hogy a következő két hónapban – egészen a választásokig – kormánya a koronavírus-járvány kezelésére koncentrál és arra, hogy kártalanítsák a botrányban érintett családokat.

A harmadik Rutte-kormány 2017 októbere óta van hatalmon, koalícióban a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a 66-os Demokraták (D66), és a Keresztény Unió (CU) pártokkal. A felmérések szerint a következő márciusi választásokat is a Rutte vezette konzervatív-liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nyeri meg.

(Forrás: MTI – Fotó: Getty Images)

További híreink

Palesztinok ezrei tüntettek hétfőn Jerikóban Ciszjordánia jelentős részeinek tervezett izraeli annektálása ellen

Kiss Albert

Elhunyt Kátai Zoltán, a kiváló magyar énekmondó előadóművész

Varga Lilla

Új világrekord: tízes ikreket szült a dél-afrikai Thamara Sithole

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben