2016-ban a Lengyel Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntette ki Bese Gergő Pétert Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete a lengyel nagykövetségen. 5 évvel később a plébános emlékérmet kapott az Országos Lengyel Önkormányzattól. Most ezek visszaadására szólította fel a homoszexuális botrányba keveredett papot az Országos Lengyel Önkormányzat megválasztott képviselője, Szabó Balázs.
Szabó nyílt levelet írt Bese Gergőnek, melyekben említést tesz a 2016-ban átadott a Lengyel Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjéről, melyet Andrzej Duda elnök úrtól kapott a pap, s Roman Kowalski nagykövet úr adott át a budapesti Lengyel Nagykövetségen.
Bese ezen felül 2021-ben megkapta a Magyarországi Lengyelekért Emlékérmet is az Országos Lengyel Önkormányzattól. Ezt a kőbányai lengyel plébánián vette át Felföldi Mária elnökasszonytól.
Szabó a levelében kiemeli: “természetesen nem az ő hibájuk, hogy felterjesztettek ill. kitüntettek Téged [Besét] a lengyelekért végzett tevékenységedért, hiszen senki sem tudta, hogy kettős életet élsz. Nyilvánvaló, hogy ha tudtak volna erről, akkor nem kaptad volna meg egyik kitüntetést sem”.
A homoszexuális orgiákon való részvételed és az abból fakadó hatalmas botrány miatt ezeknek a kitüntetéseknek a viselésére többé nem vagy méltó. Amit tettél, az Lengyelországban sem elfogadható
– szögezi le az Országos Lengyel Önkormányzat megválasztott képviselője.
Arra kéri a méltatlanná vált plébánost, “legyen kedves az egyiket a Lengyel Nagykövetségen, a másikat az Országos Lengyel Önkormányzat kőbányai székházában a holnapi napon leadni”, tekintettel arra, hogy személye tehertétellé vált a Lengyel Állam, a Lengyel Köztársaság elnöke és a magyarországi lengyel közösség számára.
Frissítés: megszólalt az Országos Lengyel Önkormányzat
Cikkünk megjelenését követően eljutott hozzánk az Országos Lengyel Önkormányzat elnökének, Felföldi Mariának a levele, melyben leszögezi, hogy Szabó Balázs álláspontja NEM tükrözi az Országos Lengyel Önkormányzat álláspontját.
Fotók: Magyar Kurír
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!