A magyar néphagyomány szerint március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján köszöntötték a nőket. Ez a nap egyszerre a nők, az anyák és a termékenység ünnepe.
Ha a nőnapról esik szó Magyarországon, tízből kilenc ember a március 8-i dátumra asszociál. Ekkor tartják ugyanis a nemzetközi nőnapot, amely – a tévhitekkel ellentétben – nem a nők, hanem a női egyenjogúsági mozgalom emléknapja. Egy tisztán politikai ünnep, melyet az Egyesült Államokban találtak ki a 19. század végén.
Évenkénti megtartásáról a II. Kommunista Internacionálé határozott, a március 8-i dátum pedig arra a nőtüntetésre emlékeztet, amelyre 1917-ben ezen a napon került sor Oroszországban. Az események hatására II. Miklós cárnak le kellett mondania a trónról, ezzel Oroszországban megszűnt a monarchia.
A nemzetközi nőnap magyarországi ünneplését 1948-ban Rákosi (született: Rosenfeld) Mátyás rendelte el, s valljuk be, a kommunista diktátor elérte a célját, még több mint harminc évvel a rendszerváltás után is a március 8-i dátum él a köztudatban.
Pedig van nekünk egy saját nőnapunk is! A régi magyar néphagyomány szerint március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján köszöntötték a szebbik nem képviselőit.
Ez a nap a katolikus egyházban Jézus Krisztus fogantatásának az ünnepe (kilenc hónap múlva lesz karácsony), de a kommunizmus előtti magyar társadalomban egyszerre ünnepelték a nőket, az anyákat és a termékenységet is. Magyar nevét onnan kapta, hogy a fák oltását ezekben a napokban szokták végezni a gazdák.
Mindenki döntse el, hogy a jövőben melyik nőnapot ünnepli: a nemzetközit vagy a magyart. Én az utóbbit választom, ezennel köszöntöm a magyar anyákat és lányokat! Nélkülük mi, férfiak csak félemberek vagyunk.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!