loading
Menü
Támogatás

Már lehet jelentkezni a HVIM 2024-es ifjúsági táborára

2024. febr. 29. 08:29
2 perces olvasmány
Már lehet jelentkezni a HVIM 2024-es ifjúsági táborára

A nagy múltra visszatekintő Vármegyés Ifjúsági Tábor idén is várja a 15. életévüket betöltött jelentkezőket. Ha szeretsz közösségben lenni, érdekel a harcászat, az erdei túlélés, és szeretnél többet megtudni a tradicionális értékekről, akkor neked is ott a helyed - írja beharangozójában a Szent Korona Rádió.

Más táborokkal ellentétben itt nincsenek elektronikus eszközök, unalmas programok, érdektelen szervezők. Az ifjúságnevelés terén 22 éves tapasztalattal rendelkező vármegyések célja, hogy a nyolc nap alatt a lehető legtöbb tudást adják át a résztvevőknek és közben izgalmas versenyekkel, férfias próbákkal betekintést engedjenek a harcosi lét mindennapjaiba. Az erdei körülmények lehetőséget adnak bushcraft foglalkozásokra, illetve élethű airsoft szimulációkra. A tábor hivatalos vendégelőadói  történelmi, világnézeti, létszemléleti előadásokkal, illetve küzdősport edzésekkel gazdagítják a hét programjait. A táborszervezők nem titkolt célja, hogy a modern világban fenntartsanak egy szigetet, ahol a hazafias családok gyermekei tradicionális értékekről hallhatnak, és felvértezzék őket a liberális világ agymosásával szemben.

A tábor 2024. augusztus 11-18. között kerül megrendezésre Gödöllőn, a pontos cím a jelentkezést követően kerül megosztásra. A részvételi díj 47.000 forint, ami tartalmazza a napi három étkezést.

Lehetőség van előleg fizetésére, amely esetben a szervezők kedvezményt biztosítanak a tábor díjának végösszegéből.

Jelentkezni a tabor@hvim.hu e-mail címen lehet név, életkor, lakóhely és elérhetőség megadásával. Szakadj ki a modern világ rabságából, szerezz maradandó élményeket!



(Szent Korona Rádió)

 

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás