daextlwcn_print_scripts(false);

– A megemelkedett üzemanyagárak miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültek a magyar dolgozók is, különösen azok, akik falvakból, kistelepülésekből járnak be dolgozni egy-egy nagyobb városba. Mégpedig azért, mert a tömegközlekedést már évek óta ritkítják, így adott esetben délutános műszak után lakóhelyükre haza sem tudnak jutni, kizárólag autóval. De ha még igénybe is veszik a tömegközlekedést a reggeli vagy a délutáni órákban, ez a járatritkítások miatt irreálisan sok időt vesz el, amelynek a családok isszák meg a levét – mondta Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének elnöke.

Lantos szerint azonnali beavatkozásra van szükség a magyar dolgozók védelmében, mint köztudott, jelenleg 15 forint/kilométer utazási hozzájárulást adhat adómentesen a munkáltató.

Ez az összeg már a 480 forintos hatósági ár esetében sem volt sok, évek óta le van maradva a valóságtól, így azt meg kell emelni legalább 40 forintra.

– Hangsúlyozom, ez nem kerül az államnak többletpénzébe, csupán egy módosításra van szükség, hogy ennyit lehessen adni adómentesen, és így tudnának  élni a munkáltatók ezzel a lehetőséggel – fűzte hozzá, és egy példát is hozott:

Tegyük fel, valaki 30 kilométert autózik a munkahelyére (ez egy nap 60 km), az egy hónapban durván 1200-1300 kilométer, és vegyünk egy 7 literes átlagfogyasztást, akkor a korábbi hatósági áron 40 és 44 ezer forint között mozgott a költsége, amelyből a 15 forintos hozzájárulás 18-19 ezer forintot fedezett. 

Ha azonban – mint fogalmazott – számolunk egy jelenlegi 650 forintos benzin, és egy 700 forintos gázolaj árat, akkor ez az összeg benzin esetében felszökik 54-59 ezer forintra, dízel esetében pedig 58-63 ezer forintra.
Dócs Dávid, a Mi Hazánk parlamenti képviselője komoly gondként említette a sajtótájékoztatón, hogy a járatritkítások miatt mind nehezebb tömegközlekedéssel munkába járni a kisebb településekről,
így sokan csak több órás úttal vagy autóval juthatnak el munkahelyükre, majd haza.

A politikus szerint “megint a vidék sínyli meg az üzemanyagár-emelkedést”. Szerinte amikor hatósági ár volt érvényben, “általában nem volt üzemanyag”, az árstop eltörlése után pedig jelentősen megugrott az autóval közlekedés költsége. Egy idő után a vidék elnéptelenedéséhez fognak vezetni ezek az intézkedések – fogalmazott Dócs Dávid, aki a tömegközlekedés rendszerének újragondolását sürgette.

YouTube player

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);