7.1 C
Budapest
2021. december 2., csütörtök
Magyar Jelen
Bűnügy Kiemelt

Még Pócs János szerint is “rossz üzenet”, hogy a lányát megverő “fiatalok” szabadlábon védekezhetnek

Szabadlábon védekezhet az a három támadó, akik péntek éjjel részegen, hívatlanul beállítottak a fideszes országgyűlési képviselő, Pócs János udvarára, és az ott születésnapot ünneplő vendégeket válogatás nélkül rúgták, ütötték-verték. Az esetről az udvari kamera videót is készített, amit a honatya a közösségi oldalán megosztott – összegezte a Blikk. A lap a történtekről kérdezte a képviselőt. 

Pócs János elmondta, éjfél után ébresztette a lánya azzal, hogy idegenek törtek be hozzájuk. A lánya arról számolt be neki, a három hívatlan vendég “bulizni akart”, mire közölték velük, ez egy zártkörű rendezvény, de szívesen meghívják őket egy pohár borra.

Nos, ezen egyének abból a csoportból kerültek ki, mellyel szemben hiba bármiféle kedvességet, vagy gyengeséget mutatni. Így történhetett meg, hogy az ital elfogyasztása után a “fiatalok” magukból kikelve ordibálni kezdtek. Mint arról már mi is beszámoltunk, ekkor került elő a klasszikus “Csak azé’, mer’ cigány vagyok?”, mire a jelenlévők megszeppentek, és arról igyekeztek biztosítani a hívatlan vendégeket, hogy szó sincs semmi ilyesmiről, egyszerűen csak baráti körben szeretnének szórakozni.

Válaszul a prostituáltként dolgozó(?) nő pofon vágta Pócs lányát, Katit, leteperte a földre, és – ahogy az lenni szokott – ütötte, ahol érte.

A többi vendég sokkot kapott, még védekezni sem tudtak, amikor a két idegen férfi rájuk támadt. Miután mindenkit összevertek, búcsúzóul a 300 ezer forintos bútort is összetörték.

Az egyik támadó úgy megszomjazott a nagy verésben, hogy az asztalról levett egy üveg italt és azzal sétált ki az utcára.

Pócs János kissé igyekszik árnyalni a Jászságban uralkodó állapotok katasztrofális helyzetét, és próbálja úgy beállítani az esetet, mint egy “személyes ügyet”. Állítása szerint ugyanis a “fiatalok” azért támadták meg a lányát, mert korábban ő “megvédett a lincseléstől egy családapát”. A hitelesség kedvéért: a fideszes képviselő “úgy megvédte” a családapát a lincseléstől, hogy annak letört három foga, orra eltört. Szeme alatt hatalmas monokli csúfította arcát, a halántékán pedig jól látható a kalapácsütés nyoma. A Blikknek adott interjú közben felesége az udvar végén mosta fel a vért. Pontosan így védi meg a Fidesz a magyarokat.

Pócs János lánya és barátai feljelentést tettek a rendőrségen, miután az orvosi ügyeleten látleletet vettek tőlük.

A fiatal nőnek az arca, a koponyája és a mellkasa zúzódott, de pszichésen sokkal inkább megviselték őt a történtek.

Állítólag Pócsnak azért kellett kiposztolnia a videót, mert egyesek a településen azt híresztelték, hogy valójában a képviselő lánya és barátai támadtak szegény, védtelen, szórakozni vágyó romákra.

“És lássa mindenki, ha egy ilyen eset után a tettesek szabadlábon védekezhetnek, annak rossz az üzenete”

– tette hozzá.

 

További híreink

Kirabolták a lányt, majd a zsákmány miatt torkon szúrták egymást

Kiss Albert

Görög multi pályázik a Malév GH földi kiszolgáló helyére

Dunai Tibor

Április végéig 745 tonna illegálisan lerakott hulladékot szállított el a MÁV

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben