20.5 C
Budapest
2022. augusztus 20., szombat
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

Mi Hazánk: a rendőrség igenis bántalmazott

A rendőrség közleményében állítja, “semmi sem támasztja alá” a bántalmazást, a párt szerint viszont igenis gumibottal váratlanul gyomorszájon ütötték a Vigadó téren Tanberger Tibort, a Mi Hazánk VI. kerületi elnökét ma reggel, amikor igazoltatása során a kocsijában mi hazánkos szórólapokat találtak. A politikus azt állította, a rendőrök cinikusan azt mondták neki, nyugodtan tegyen feljelentést, ezután pedig szabadon engedték, tehát még csak elő sem állították.

A Mi Hazánk közleményében azt írta, Novák Előd, a párt alelnöke egy rendőr ezredesnél panaszt tett a bántalmazás miatt, telefonos kapcsolatban volt Tanberger Tiborral (ahogy a reggeli igazoltatás előtt és után is), aki a gépkocsija rendszámát is bediktálta így közvetve a főtisztnek, tehát “abszurd az a rendőrségi állítás, hogy még azt sem tudta megmondani, hogy milyen típusú autóval parkolt le a Vigadó téren”.

“A hatalmas rendőri készültség bizonyára a szokásos kamerafelvételeket is biztosítja, bár mivel a bántalmazott politikus egyedül volt, a vallomásán kívül igazolni nem tudjuk az esetet, és a rendőrség utólagos kérdései, hogy miért ment oda jóval hamarabb, gépkocsijában mi hazánkos kellékekkel, szervező volt-e, azt vetítik előre, hogy még őt akarják megbüntetni, meghátrálásra bírni” – írta a párt. Hozzátették, noha Tanberger Tibor mindezek után feljelentést nem kívánt tenni, a panaszt megtette a Mi Hazánk alelnöke, s az eset korrekt kivizsgálásában bízik a bántalmazott politikus is, akinek közleményét változtatások nélkül közöljük:

Ma reggel a Vigadó téren velem szemben történt rendőri intézkedés kapcsán rendőrségi közlemény jelent meg, melyben mint szavahihetetlen, de legalább is mint zavart elméjű állampolgárként próbálnak beállítani, azt sugallva, hogy ott “semmi rendkívüli nem történt”, megkísérelve, hogy lejárassanak ezzel engem, illetve általam a Mi Hazánk Mozgalmat.

Mivel pártom minden törvénysértéssel kapcsolatban nem csak saját tagjait, de minden magyar állampolgárt kész megvédeni, akár a rendőri túlkapásokkal szemben is, ezért nem kérdés, hogy a párt a tiltakozásának hangot is adott, és Novák Előd hivatalosan is panaszt tett, amit köszönök.

Azonban ügyvédem tanácsára elálltam a hivatalos panasztételtől, hiszen egy bizonyítási hiányt könnyen átfordíthatnak hivatalos személyt érintő hamis vádi eljárásba, a Mi Hazánk Mozgalom lejáratásába. Ezért döntöttem tehát a bántalmazás miatti feljelentés mellőzése mellett, és nem azért, mert “ma reggel nem történt semmi a Vigadó téren”.

Tanberger Tibor, a Mi Hazánk terézvárosi elnöke

Magyarjelen.hu

További híreink

Erzsébetváros is a csalás miatt elítélt Kupper korábbi cégével szerződött parkolásügyben

Irányi Dániel

Erdogan: a Nyugat azt gondolta, blöffölök, most meg rimánkodnak

Kiss Albert

Spigut Tamás: fényes jövő áll még a Magyar Sziget előtt

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben