4.7 C
Budapest
2022. november 28., hétfő
Magyar Jelen
HírekTudomány

Minden lépésedről tudnak..

A mobilos helyadatok begyűjtésére és értékesítésére épülő iparág léte eddig sem volt ismeretlen, de a probléma kiterjedtségére és komolyságára most minden korábbinál látványosabban világított rá egy kiszivárgott adatbázis, amelyet a New York Times dolgozott fel.

Az elvileg anonim adatokból szinte bárki beazonosítható, és egész városok lakosságának követhető nyomon minden mozdulata. Miközben az amerikaiak szörnyülködve figyelik a kínai totális megfigyelő gépezet kiépülését, valami jellegében egészen hasonló rendszer jött létre körülöttük, a zsebükben hordozott nyomkövetőknek köszönhetően. A cégek önfegyelmén múlik, mihez kezdenek az adatokkal, de még ha ők nem is élnek vissza velük, illetéktelen kezekbe kerülve komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Sokak visszatérő félelme, hogy a telefonjuk illegálisan lehallgatja a beszélgetéseiket, pedig minden jel arra utal, hogy ez a félelem teljesen alaptalan. Erre a trükkre nem is nagyon szorulnak rá az életünkről minél több információt összegyűjteni igyekvő marketingesek, hiszen ennél jóval egyszerűbb – és ráadásul teljesen legális – módszerekkel is sokkal többet tudhatnak meg rólunk, mint gondolnánk.

 

Forrás: Index.hu

További híreink

Ismét szolgáltatók nevében elkövetett csalásokra figyelmeztet a rendőrség

Varga Lilla

Rémisztően sok adatot gyűjt rólunk a Facebook Messenger

Irányi Dániel

Személyes adatokkal való visszaélés miatt feljelentik Pikó Andrást

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben