Molnár Zsoltot zsarolta meg az “Angyal Ügyvédje” – aki korábban MSZP-s propagandista volt, de ma turbófideszes.
Nem Borkai-ügyről van szó, hanem egy mocskos zsarolási ügyről – mondta az ATV reggeli műsorában Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója.
Fiatal örömlányok, kokain, ellenzéki politikusok, korrupció – ezeket ígéri az Angyal Ügyvédje nevű blog, ami nyilvánvalóan a Borkai-botrányt kirobbantó Ördög Ügyvédje után lett elnevezve, ahogy arról már az Elemi.hu is beszámolt.
Nincs eltitkolt lakásom, nem drogoztam soha, nem vettem részt szexpartikon – közölte Molnár, de azt elmondta, hogy őt akarták megzsarolni.
Molnár szerint az elkövető kreált egy történetet és azzal akarta hitelessé tenni azt, hogy belekevert egy polgármestert. De Molnár a polgármestert nem nevezte meg. “Egy fiatal, most megválasztott polgármester” – ennyit árult csak el róla, illetve azt, hogy ez a polgármester is “kapott egy ilyen típusú pressziót”.
Az Angyal Ügyvédje blog mögött álló(k) személy(ek) azt állítjá(k), hogy „amennyiben a most magukra ismerő politikusok 2019. december 31-ig visszavonulnak a közélettől, úgy január 1-én blogunk nem nevezi meg őket”.
Pénzt kért a zsaroló, milliós értékben – mondta Molnár. Annyit elárult a zsarolóról, hogy az MSZP kampányában is részt vett, magát újságírónak tartja. “Keveredett ő már büntetőeljárásba” – mondta a zsarolóról Molnár, de azt hangsúlyozta: először a rendőrségen fogja megnevezni.
A műsorban végül arra a kérdésre, hogy a zsarolásnak van-e köze Németh Gáborhoz, az Egyenlítő blog korábbi szerkesztőjéhez, Molnár azt mondta, ezt nem tudja cáfolni. Tehát végső soron kiderült az interjú végére, hogy ki az az ember, aki ellen a rendőrségen feljelentést tesz Molnár – írja az Index.hu.
De ki az a Németh Gábor?
Németh Gábor nevét a műsorvezető, Vujity Trvtko dobta be és Molnár sem cáfolta, hogy róla van szó. Németh volt az, aki az Átlátszónak adott interjújában azt állította, hogy a 2014-es kampányban az MSZP egyes vezetői többször keresték meg különböző kérésekkel, amelyeket főszerkesztőként nem teljesített, ezután pedig ahelyett, hogy megvették volna a blogját, egyszerűen ellopták azt – írja az Index.hu.
Németh szerint a blog alapítása után az MSZP környékéről egyre több jó sztorit adtak a kezükbe, amelyeknek köszönhetően például „le tudták buktatni” Lázár Jánost. Olyan kérés is érkezett feléjük, hogy Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont „üssék”. Németh szerint a két volt miniszterelnökről az MSZP-ben többen úgy gondolkodtak, hogy „ők az ellenség, akiket el kell taposni”. A volt főszerkesztő az Átlátszónak arról is beszámolt, hogy egyes szocialisták arra is kérték őket: Habony Árpádot és Rogán Antalt kíméljék. Németh úgy vélekedett, Rogánt és Habonyt azért védték ennyire, mert az MSZP bizonyos körei és köztük együttműködés van.
A legutóbbi EP-választás előtt Németh már nyíltan a Fidesz mellett kampányolt. Nyáron pedig a kormánypárti Hír Tv Informátor nevű műsorának adott interjút a Pesti Srácoknak dolgozó Szarvas Szilveszternek, az interjúban arról beszélt, hogy Kálmán Olga megosztó személyiség a baloldalon.
(Index.hu nyomán, Fotó: Máthé Zoltán / MTI)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!