17.2 C
Budapest
2020. szeptember 18., péntek
Magyar Jelen
Külföld

“Ne szavazzanak zsidóra”

A brit Liberális Demokrata párt visszahívta a londoni polgármesterségért indított jelöltjét, Geeta Sidhu-Robbot, miután napvilágra kerültek a politikus 1997-ben tett antiszemita megnyilatkozásai.

Az internet nem felejt

A Twitteren tettek közzé egy olyan videófelvételt, melyben Sidhu-Robb – akkor még a Konzervatív Párt színeiben – az 1997-es választási kampány során ellenfele, a Munkáspárt által indított Jack Straw zsidó származását emlegette.

“Ne szavazzanak zsidóra! Jack Straw zsidó. Ha rá szavaznak, egy zsidóra adják a voksukat” – mondta urdu nyelven egy hangosbeszélőbe a politikus egy észak-angliai kampányrendezvényen.

Sárkány ellen sárkányfű

Egy másik felvételen Siddhu-Robb azzal magyarázza antiszemita kirohanását, hogy ellenfelei iszlámellenességgel vádolták, s ezzel próbálta bizonyítani ennek ellenkezőjét. “Elhatároztam, hogy felveszem a kesztyűt és felbérelek egy autót, hogy a városban körözve hirdesse, hogy Jack Straw zsidó” – mondta.

Megszaggatja ruháját

A botrány kirobbanása után Sidhu-Robb elnézést kér és megbánást tanúsított: “Őszintén sajnálom az 1997-es választások során tanúsított viselkedésemet, amellyel megbotránkozást és fájdalmat okoztam. Nagyon szégyellem magam az ostoba és bántó kijelentéseimért. A társadalomban nincs helye antiszemitizmusnak és rasszizmusnak, ezért is bánom annyira az akkori megnyilvánulásaimat. Igyekszem kapcsolatot teremteni a zsidó közösséggel, hogy meghallgathassam őket és tanulhassak tőlük. Hibát követtem el 23 évvel ezelőtt, és ezért vállalom a felelősséget. Azt kérem, hogy az alapján ítéljenek meg, aki ma vagyok: a megkülönböztetés és egyenlőtlenség ellen küzdő aktivista”.

Megméretett és könnyűnek találtatott

A bocsánatkérés ellenére a Liberális Demokrata Párt visszavonta az indiai származású politikusnő jelölését, és a következő közleményt adta ki: “Geeta Sidhu-Robb tagságát felfüggesztettük a pártban és nem ő lesz a Liberális Demokraták londoni polgármester-jelöltje. Jelenleg vizsgálatot folytatunk az ide vonatkozó előírások alapján”.

 

(MTI)

Kapcsolódó híreink

55 év után találták meg a pár napos korában elrabolt férfit

Kiss Albert

A türkmén diktátor gondolt egyet és 440 milliárd forintból új várost építtet

Kiss Albert

Megsértődött a buszsofőr, bosszúból meghalt 21 ember

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben