A megalapozott gyanú szerint a férfi baktalórántházai lakásában pszichoaktív anyagot árul ismerősi körében. Emiatt 2020. május 6-án házkutatást tartott nála a rendőrség, mely során a férfitól kábító hatású kristályos anyagot, a kicsomagoláshoz használt mérleget, alufóliákat és többszázezer forint készpénzt foglaltak le. – közölte a Nyíregyházi Járásbíróság.
A folyamatban lévő nyomozás kezdeti szakaszára tekintettel, a bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítást. Emellett a férfit ebben az évben hasonló bűncselekmény miatt jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék, melynek letöltését május 20-án kell megkezdenie. Mindezek alapján fennáll annak is a veszélye, hogy a gyanúsított megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől, vagy újabb bűncselekményt követne el.
A végzést az ügyész, vádlott és védője is tudomásul vette, így az végleges.
elemi.hu, fotó illusztráció: MTI
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!