Keserü Dávid, a Mi Hazánk Győr-Moson-Sopron vármegyei közgyűlés frakcióvezetője juttatta el közleményét szerkesztőségünkhöz. A múlt heti rendkívüli közgyűlés egyik napirendi pontja a megyei elnök és alelnökeinek milliós fizetésemelésének költségvetésbe való beemeléséről szólt.
Keserü tájékoztatása szerint a Fidesz által benyújtott költségvetési tervezetet a Mi Hazánk frakciója nem szavazta meg. Hozzátette, hogy az elnök és alelnökök fizetésemelését a mai gazdasági helyzetben eltúlzottnak és irreálisnak tartják.
„Míg egy átlag magyar család nap mint nap szembesül az elszabadult árakkal, addig a Győr-Moson-Sopron vármegyei közgyűlés elnöke és alelnökei több milliós fizetést szeretnének megszavaztatni maguknak, a Fidesz által benyújtott költségvetési tervezetben pedig több olyan kiadás is található, amelyeket meg lehetne spórolni, és más – a vármegyei emberek érdekeit szolgáló – ügyekre kellene fordítani” – fejtette ki. Kiemelte, hogy a Mi Hazánk Győr-Moson-Sopron vármegyei frakciója nem szavaz meg olyan törekvéseket, amelyek nem a vármegyében élő emberek érdekeit szolgálják!
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!