19.9 C
Budapest
2021. szeptember 17., péntek
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Több miniszter is korrupciós ügybe keveredett a maszkbeszerzések kapcsán Németországban

Jens Spahn egészségügyminiszter lett vasárnap az Angela Merkel vezette német koalíciós pártszövetség következő politikusa, akire reflektorfény vetődött a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges maszkok beszerzése ügyében, miután a kormányzó pártok néhány más tagja már korrupciógyanúba keveredett az állami beszerzések kapcsán – írja az MTI.

A Spiegel magazin jelentése szerint a Burda nevű vállalat, amelyben a homoszexuális Spahn “férje” vezető pozíciót tölt be, félmillió maszkot adott el az egészségügyi minisztériumnak 2020 áprilisában, a koronavírus-fertőzések első hulláma idején. A mintegy 570 ezer maszkért a tárca összesen 909 451 eurót fizetett (darabonként 1,6 euró, mintegy 590 forint).

Spahn “férje”, aki a cég berlini irodáját vezeti, a vállalat szerint egyáltalán nem tudott a tranzakcióról. A Burda hangsúlyozta, hogy a maszkokat beszerzési áron adták tovább, mert a kialakult maszkhiány idején ezzel akartak segíteni a minisztériumnak.

Az elmúlt két hétben már ketten is távozni kényszerültek a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének parlamenti (Bundestag-) frakciójából, mivel felmerült a gyanú, hogy hasznot húztak a koronavírus elleni védekezésben használt orvosi maszkok és egészségügyi védőruházatok kormányzati beszerzéséből.

A CDU-s Nikolas Loebel és a CSU-s and Georg Nuesslein távozásával a CDU/CSU-frakció létszáma tíz nap alatt 246-ról 242 főre csökkent. Két másik CDU-s politikusnak azóta más összeférhetetlenségi ügyek miatt kellett lemondania.

Közben vasárnap lemondott a CSU-ban betöltött pozícióiról Alfred Sauter, Bajorország volt tartományi igazságügyminisztere is, miután a nyomozók házkutatást tartottak irodáiban, arcmaszkokat is magában foglaló kereskedelmi ügyletekkel kapcsolatban.

Az arcmaszk-botrányok hozzájárultak Merkel kancellár pártjának a március 14-i két fontos tartományi választáson elszenvedett veszteségeihez, emellett a CDU/CSU országos választói támogatottsága egy csütörtökön ismertetett közvélemény-kutatás szerint egy hét alatt 33-ról 29 százalékra süllyedt, mintegy fél évvel a szeptemberben esedékes szövetségi parlamenti választások előtt.

További híreink

Törvénytelen kölcsönök, áfacsalás: luxusban élt az ügyvéd

Szabó Norbert

Falkába verődve verték meg a szomszédot

Irányi Dániel

Baltával vágták le a fiú kezét a migránsok – fotókkal

janositamas

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen