28.3 C
Budapest
2022. augusztus 11., csütörtök
Magyar Jelen
BelföldHírek

Nincsen “rózsa” tövis nélkül- Gaudi szerint Gyurcsányékkal a rendőrterror is együtt jár

Gaudi-Nagy Tamás volt országgyűlési képviselő szerint Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje bagatellizálja és eltagadja a 2006-os rendőrterror valódi arcát. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője beszélt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

Gaudi-Nagy Tamás emlékeztetett arra, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után Gyurcsány Ferenc nem mondott le, sőt “igazságbeszédként” hivatkozott beszédére.

Az elementáris erejű tiltakozáshullámra az akkori miniszterelnök megtorlást indított a lakosság ellen, ezt pedig nem árt felidézni a mostani lelkes ellenzéki fiataloknak

– mondta az ügyvéd.

Úgy vélte: amennyiben Dobrev Klára és társai, Gyurcsány Ferenccel a háttérben hatalomra kerülnek, egy tüntetés során könnyen viszontláthatjuk a 2006-os szisztematikus, véres rendőrterror-módszert. Gaudi-Nagy Tamás szerint az akkori politikai elit tagjai szisztematikusan, évek óta tagadják ezeket a bűnöket, ennek pedig komoly veszélye van a jövőre nézve.

“Amikor ők jogállam-helyreállításról beszélnek és egyben mentegetik a 2006-os bűnöket, illetve tagadják, akkor pillanatnyi kételye ne legyen senkinek, hogy itt tulajdonképpen a hatalom akár ilyen módszerekkel való megszerzésének, vagy ilyen módszerekkel való megtartásának a programját hirdetik”

– jelentette ki.

(MTI-kuruc.info nyomán-fotó:24.hu)

További híreink

A Mi Hazánk kezdeményezésének aláírását kéri Tibi atya

Faragó Dániel

Szélsőjobboldali terrortól tart a német külügy

Faragó Dániel

Operatív törzs: hétfőtől kezdődik a védekezés új szakasza

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben