Amszterdamban kisorsolták a labdarúgó Nemzetek Ligája sorozat következő csoportbeosztását. A magyar válogatott Törökországgal, Szerbiával és Oroszországgal szerepel egy csoportban a B-divízió 3-as kvartettjében.
A két évvel ezelőtt rajtolt NL osztályait a debütáló kiírás tapasztalatai alapján átalakították, így a magyarok egy osztállyal feljebb, immár a második vonalban szerepelnek majd. Az átalakítás nyomán az A-, B- és C-osztály mezőnye egyaránt 16 csapatos lett a sorozat 2020–2021-es idényére, a D-ben pedig hét együttes maradt. Korábban az első két vonalban csak 12-12 nemzeti együttes, a harmadikban pedig 15 szerepelt. A felsőbb osztályok létszámemelésének következtében lépett szintet a magyar válogatott.
A Nemzetek Ligájában a 2022-es vb 12 európai pótselejtezős helyéből kettő kel el, melyet a két legjobb olyan csoportgyőztes szerez meg, amely a világbajnoki selejtezőből nem jutott ki automatikusan, vagy nem zárt a szintén pótselejtezőt érő második helyen.
A négycsapatos csoportok küzdelmeit szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy dupla fordulós körben bonyolítják le. Az élvonal négy csoportgyőztese jövő nyáron egy minitornán dönt a sorozat második győzteséről, a címvédő az Európa-bajnok portugál válogatott.
Rafael van der Vaart húzta a mieink divízióját, a korábbi holland válogatott támadó pedig aligha nyúlhatott volna nehezebb ellenfelekért: a magyar nemzeti csapat Törökországgal, Szerbiával és Oroszországgal került egy csoportba.
A törökökkel legutóbb a 2014-es világbajnokság kvalifikációs küzdelmeiben találkoztunk. Hazai pályán 3–1-re nyertünk, az isztambuli visszavágó pedig 1–1 lett. Az örökmérleg egyébként nekünk kedvez, 13 mérkőzésből hetet megnyertünk, kettő lett döntetlen, négyszer pedig kikaptunk. Igaz, hét meccs (hat magyar győzelemmel) felkészülési mérkőzés volt.
Az oroszokkal az utóbbi időben többször is találkoztunk, 2017-ben 3–0-ra, 2014-ben 2–1-re kaptunk ki felkészülési mérkőzésen, 2010-ben pedig 1–1-es döntetlent játszottunk Győrben.
Érdekesség, mióta Szerbia önálló állam (2006), egyszer sem játszott a magyar válogatott ellen.
NEMZETEK LIGÁJA
A-DIVÍZIÓ
1-ES-CSOPORT
Lengyelország
Bosznia-Hercegovina
Olaszország
Hollandia
2-ES-CSOPORT
Izland
Dánia
Belgium
Anglia
3-AS-CSOPORT
Horvátország
Svédország
Franciaország
Portugália
4-ES-CSOPORT
Németország
Ukrajna
Spanyolország
Svájc
B-DIVÍZIÓ
1-ES CSOPORT
Románia
Észak-Írország
Norvégia
Ausztria
2-ES CSOPORT
Izrael
Szlovákia
Skócia
Csehország
3-AS CSOPORT
MAGYARORSZÁG
Törökország
Szerbia
Oroszország
4-ES CSOPORT
Bulgária
Írország
Finnország
Wales
C-DIVÍZIÓ
1-ES CSOPORT
Azerbajdzsán
Luxemburg
Ciprus
Montenegró
2-ES CSOPORT
Örményország
Észtország
Észak-Macedónia
Grúzia
3-AS CSOPORT
Moldova
Szlovénia
Koszovó
Görögország
4-ES CSOPORT
Kazahsztán
Litvánia
Fehéroroszország
Albánia
D-DIVÍZIÓ
1-ES CSOPORT
Málta
Andorra
Lettország
Feröer
2-ES CSOPORT
San Marino
Liechtenstein
Gibraltár
Forrás: Nemzeti Sport
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!