A Mi Hazánk alelnöke félsikernek nevezte a választási törvény módosítását. Novák Előd a HírTV-ben beszélt arról, hogy a Fidesz leszavazta az országgyűlési választások igazságosabbá tételét szorgalmazó javaslatot, a fővárosi önkormányzati választásnál pedig belenyúlt a Mi Hazánk eredeti javaslatába és a balliberális pártoknak kedvezve 5 százalékos küszöböt határozott meg még abban az esetben is, ha közösen indulnak.
Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz olyan javaslatoknak sem adott teret, mint a képviselők visszahívhatósága, állampolgárságaik nyilvánosságra hozása, vagy a választáson való részvétel írni-olvasni tudáshoz kötése.
A Fidesz a Mi Hazánk javaslatához egyetlen egy érdemi módosítót nyújtott be a balliberális pártocskák érdekében, ráadásul az utolsó pillanatban, amikor már nem lehetett visszavonni az eredetit. A Mi Hazánk a 2014 előtti rendszert szerette volna visszaállítani Budapesten, erre vegytisztán nem került sor, helyette
egy paktum köttetett a Fidesz és a balliberális pártok között
-fejtette ki.
Az arányos rendszer irányába való elmozdulás jó, Novák Előd nem tagadta, hogy ez egybeesik pártja érdekével, mert a Mi Hazánk várhatóan így több mandátumot fog tudni szerezni.
Karácsony Gergely magtartását köpönyegforgatásként értékelte, hiszen a főpolgármester korábban a jelenlegi rendszert nevezte alkotmányellenesnek, de amint annak haszonélvezőjévé vált, már azonnal a védelmébe vette az aránytalan mandátumszámítási módot.
Novák Előd különösen fájónak nevezte, hogy továbbra sem lehet nyilvános a képviselők kettős állampolgársága, aminek köszönhetően megtörténhet, hogy valakit miniszterelnökké választanak és utána derül ki, hogy egy másik országnak is hűséget esküdött.
Ennél a pontnál Velkovics Vilmos vádlóan utalt arra, hogy a Mi Hazánk azt akarja, hogy egy erdélyi magyar ne lehessen képviselő. Novák Előd leszögezte, hogy a Kárpát-medence az teljesen más elbírálás alá esik, példaként inkább Márki-Zay Péterre gondolt, akinek a kampány közben derült ki a kanadai állampolgársága.
Szóba került, hogy Novák Előd egy évi fizetését felajánlotta egy alapítványnak az anyaság és a nagy család népszerűsítésére. Novák Előd a válsághelyzetbe került várandós nőknek szeretne segítséget nyújtani, opciókat felvázolva az abortusz helyett, mert hitvallása szerint a gyermek áldás.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!