3 C
Budapest
2022. december 1., csütörtök
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

Nyolcpárti nyilatkozat a lezárások mellett: a Mi Hazánk nem támogatja

„Közös nyilatkozatban áll ki minden újbudai politikai párt a vakcina mellett” – állítja a Momentum frakcióvezetője, pedig a Mi Hazánk Mozgalom nem támogatta a lezárások jogosságát is bizonygató nyilatkozatot, melyben az a valótlanság áll: „A korlátozások feloldása azonban csak akkor lehetséges, ha minél többen elfogadják a biztonságos és hatékony vakcinákat.” – írja Novák Előd Facebook bejegyzésében.

Ugyanis a korlátozások feloldása nem csak a vakcinákkal való zsarolással lehetséges, az ésszerűtlen lezárásokat feltétel nélkül vissza kéne vonni, így a vásárlók összezsúfolását eredményező, 19 órai boltzárat, az esti futások-séták tilalmát, az uszodák-edzőtermek bezárását, megnyitva a könyvtárakat legalább az ügyeletes gyógyszertárakhoz hasonló, ablakos rendszerben, illetve az állatkertek legalább szabadtéri részeit is stb., hogy ne a plázákban és kaszinókban zsúfolódjanak össze a kikapcsolódásra vágyó emberek – hangsúlyozta a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

Továbbá az újbudai önkormányzati képviselő rámutatott, hogy

az önkormányzat honlapján is az a hazugság áll, hogy Újbuda képviselői közös nyilatkozatot tettek, holott a Mi Hazánk képviselője jelezte, hogy nem tudja támogatni a csúsztatást is tartalmazó nyilatkozatot. A magát soron kívül beoltató polgármester és a rekordszámú (csak a Mi Hazánk által meg nem szavazott) alpolgármester közös állásfoglalása, a korlátozások feloldásának tömeges oltottsághoz kötése azért is abszurd, mert ha így halad tovább az oltásbeadás, akkor mire a 40-50 év körüli korosztály kerül sorra, kezdhetik elölről, hiszen eltelik az a hat hónap, melyre állítólag védettséget ad a két beadott oltás.

A Mi Hazánk tiltakozik az oltás lehetőségével nem élők hátrányos megkülönböztetése ellen. Legyen joga mindenkinek dönteni! Aki úgy érzi, hogy rá fertőzésveszélyt jelenthet egy oltást visszautasító honfitársunk, az önmagát beoltathatja. Mindenki dönthessen a maga sorsáról, ne diszkriminálják a másként gondolkozókat! – zárta bejegyzését Novák Előd.
Magyarjelen.hu

További híreink

A Légió Hungária erdélyi divíziójának közleménye, a december 1-re, Székelyföldre szervezett soviniszta szervezetek felvonulása kapcsán

Kemény János

Német kancellár: modern bevándorlóországot akarunk létrehozni

Irányi Dániel

Családtagjaik megkínzásával fenyegették a kormány ellen tiltakozó iráni focistákat

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben