Közpénzen folytatott ámokfutás az állatvédők ellen

Nem könnyű a dolga a kápolnai Macskaárvaháznak, ugyanis Berecz Kálmán polgármester felől gyakran érik támadások, és a település vezetője akadályozza, hogy a civil szervezet kápolnát építsen. A Macskaárvaház Állatvédelmi Központ ünnepségén a Mi Hazánk képviselőivel egyetemben több felszólaló is kifejezte elégedetlenségét Berecz Kálmán hozzáállásával, a község élére való alkalmasságával kapcsolatban.
„Keresztényüldözés”, „bolsevik tempó”, „állatvédők törvénytelen vegzálása” – az Állatok Világnapján tartott beszédében ilyen szavakkal illette Kismihók Tamás, a Heves vármegyei közgyűlés képviselője Berecz Kálmán kápolnai polgármestert. A politikus péntek délután, a kápolnai Macskaárvaház Állatvédelmi Központ ünnepségén szólalt fel.
Kismihók, aki az állatvédő civil szervezet rendezvényének szónoka volt, hangsúlyozta: miközben a Macskaárvaház önkéntesei – élükön a világhírű autóversenyzővel, Kiss Norberttel – szabadidejükben, saját költségükön állatokat mentenek, erdőt telepítenek és kápolnát emelnek az állatvédelem szentjeinek tiszteletére, addig Berecz „a legsötétebb ötvenes éveket idéző módon, munkásőr stílusban feljelentgeti, vegzálja és rágalmazza a szervezetet”. Példaként említette, hogy a polgármester a közelmúltban a faültetés helyszíne miatt tett feljelentést az alapítvány ellen, annak ellenére, hogy a terület korábban szeméttel borított pusztaság volt, mára viszont „zöld édenkertté vált”.
A képviselő szerint az is „szabályos keresztényüldözés”, hogy Berecz Kálmán tudatosan akadályozza a Macskaárvaház kápolnaépítését. Hozzátette: a Mi Hazánk Mozgalom ezt nem fogja eltűrni. Kismihók úgy vélte, az alapítvány működése az egész vármegye büszkesége, míg a polgármesternek inkább a helyi ügyekkel – például az illegális szemétlerakók felszámolásával, a drogproblémák kezelésével vagy a Tarna folyó védelmével – kellene foglalkoznia.
Dr. Pápai Ákos, a Mi Hazánk választókerületi elnöke emlékeztetett: Berecz korábban megpróbált belépni a pártba, ám elutasították. Szerinte a kápolnai helyzet miatt a helyi aktivisták is egyetértenek abban, hogy „a falu vezetésében valami nagyon nincs rendben”. Nyika János üzletember pedig úgy fogalmazott: Berecz „erkölcsileg hitvány, szakmailag és mentálisan alkalmatlan a polgármesteri munkára”, akit minél előbb le kell váltani.
Az eseményen részt vett többek között Dr. Illés Zoltán ökológus, egyetemi tanár, valamint számos helyi és megyei közéleti szereplő, üzletember és önkormányzati képviselő. A Mi Hazánk képviseletében Kismihók Tamás egy őshonos szílfát is elültetett azon csemeték pótlására, amelyeket a polgármester korábban kivágatott a Macskaárvaház melletti közösségi erdőben.
Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédében hangsúlyozta: a szervezetet gyakran érik támadások, de „szerencsére több hatóság is vizsgálja már Berecz közpénzen folytatott ámokfutását”, és bízik abban, hogy a polgármesternek hamarosan felelnie kell a tetteiért.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás