Bajba került néhány európai uniós tagállam vízellátása
Kép forrása: Urbazon/Getty Images
Az Euronews beszámolója szerint a legérintettebb országokban a nyári időszakban a vízhiány már komoly kihívást jelent, miközben a klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszályok várhatóan tovább súlyosbítják a helyzetet. Emellett az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az uniós lakosság mintegy tizede már most is nehézségekbe ütközik a biztonságos ivóvízhez való hozzáférésben.
Az Európai Unióban az édesvízkészletek – a gleccserekből, felszín alatti vizekből, folyókból és tavakból származó víz – átlagos felhasználási aránya 5,8 százalék, azonban ez az érték jelentős országonkénti eltéréseket takar.
Kritikus helyzetben Ciprus
A legkritikusabb helyzetben Ciprus van, ahol éves szinten 72 százalékát használják fel a rendelkezésre álló édesvízkészleteknek, míg a nyári hónapokban ez az arány 92 százalékra emelkedik. Összehasonlításképpen a szakértők már 20 százalékos vízfelhasználási arányt is figyelmeztető szintnek tekintenek.
A ciprusi hatóságok az év elején arra kérték a lakosságot, hogy napi vízfogyasztásukat 10 százalékkal csökkentsék.
A helyzetet tovább nehezíti a szigetország gyors népességnövekedése, miközben a kormány új sótalanító üzemek telepítésével igyekszik biztosítani az ivóvízellátást, főként a turisztikai főszezon előtt. A vízellátás kérdése a ciprusi uniós tanácsi elnökség egyik kiemelt prioritása is volt.
A második legmagasabb vízhasználati aránnyal Málta rendelkezik, ahol éves szinten 33 százalék, nyáron pedig 67 százalék a vízkészletek igénybevétele. A mediterrán térség több országa is a figyelmeztető kategóriába tartozik nyáron, Görögország éves vízhasználati aránya 37 százalék, Romániáé 34 százalék, Portugáliáé 31 százalék, Olaszországé 27 százalék, míg Spanyolországé 26,5 százalék.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség előrejelzése szerint a klímaváltozás és az aszályos időszakok következtében a vízhiány előfordulása, intenzitása és hatása legalább 2030-ig tovább erősödhet. Az ügynökség „Overheated and Underprepared” (Túlhevült és felkészületlen) című jelentése szerint az Európai Unióban minden tizedik ember nehezen jut elegendő biztonságos és tiszta ivóvízhez.
A legkedvezőtlenebb a helyzet Cipruson, ahol ez az arány 36,5 százalék, valamint Görögországban, ahol 31,5 százalék.
A jelentés szerint több olyan országban – például Bulgáriában, Magyarországon, Horvátországban, Írországban – is probléma a biztonságos ivóvízhez való hozzáférés, ahol az édesvízkészletek felhasználása nem kiemelkedően magas. Ez arra utal, hogy ott a nehézségek inkább az elöregedett víziközmű-hálózatokkal és az ellátórendszerek hiányosságaival magyarázhatók, nem a vízkészletek tényleges hiányával.
Ezzel szemben Franciaország, Portugália és Spanyolország annak ellenére, hogy jelentős mértékben használja fel édesvízkészleteit, a biztonságos ivóvízellátás terén kedvezőbb eredményeket mutat, mivel a problémával érintett lakosság aránya mindhárom országban az uniós 9 százalékos átlag alatt marad.
Korlátozásokat rendeltek el Magyarországon is
Magyarországon a nagy hőség miatt megnövekedett vízfogyasztás következtében több Pest vármegyei településen is vízkorlátozást rendeltek el vagy takarékosságra kérték a lakosságot, köztük Pátyon, ahol rekordmennyiségű, több mint 2500 köbméter vizet fogyasztottak el egyetlen nap alatt.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás