Zöld növekedési stratégiát fogadott el Japán

A szigetország kormánya körülbelül 2035-re be akarja tiltani az újonnan gyártott belső égésű motorok kereskedelmét, az ország károsanyag-kibocsátását pedig 2050-re zéró szintre akarja csökkenteni. Egyebek között ezek szerepelnek az elfogadott „Zöld növekedés stratégiája” című akciótervben.
Az akcióterv egyik fő célja, hogy az évszázad közepéig a környezetbarát beruházások és termelés területén 2000 milliárd dolláros növekedést generáljon. Emellett ösztönözni akarják a közműveket, hogy minél gyorsabban álljanak át a megújuló energiaforrások és a hidrogén alkalmazására, és hogy a 2030-as évek közepén az autógyárak már csak elektromos meghajtású járműveket gyártsanak.
Szuga Josihide kormányfő már októberben beszélt ezekről, amikor elkezdték összeállítani az akciótervet. Mint fogalmazott,
a világ előtt álló környezetvédelmi feladatokkal a zöld beruházásokban lehetőséget kell látni, nem pedig terhet.
A stratégia végrehajtásához az országnak 30-50 százalékkal több elektromos energiára lesz szüksége, a megújuló energiaforrásokból pedig a mostani háromszorosára, ami az összes energiafogyasztás 50-60 százalékát teszi majd ki. A lehető legnagyobbra akarják növelni az atomenergia mint „tiszta energiaforrás” termelését is.
Az AP hírügynökség szerint nem lehet tudni, Szugának van-e akkora politikai súlya, hogy elérje az energiahiányban szenvedő ország fokozatos elszakadását az olaj- és gázimporttól. A terv 14 területen jelöl ki feladatokat, egyebek között tengeri szélerőművek építését, amelyek 2040-re már 45 gigawatt villamos energiát termelnének.
(MTI - Fotó: Taiwan News) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás