9.4 C
Budapest
2022. május 19., csütörtök
Magyar Jelen
Hírek Kiemelt Külföld

Olaszország- fodrászhoz, bankba és közhivatalba sem mehetnek “védettségi” igazolvány nélkül

Az olasz egészségügyi tárca számításai szerint az új típusú koronavírus omikron variánsa okozta járványhullám a következő napokban érheti el a tetőzését, de az esetszámok várhatóan csak márciustól csökkennek jelentős mértékben. Január 20-tól kötelező lesz az oltás vagy a negatív teszteredmény a fodrászatokban és a kozmetikai szalonokban is.

Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár a la Repubblica című napilap internetes televízió-csatornájának nyilatkozva szerdán kijelentette, hogy a következő két-három hétben a napi esetek, valamint a kórházban kezelt betegek száma “nagyarányú csökkenését várják”.

A politikus bizonytalan ígéretet is tett :“talán februárban lehetőség lesz a járványkorlátozások enyhítésére, ahogyan ez az Egyesült Királyságban most történik”.

A SkyTG24 hírtelevíziónak nyilatkozó egészségügyi szakértők szerint az omikron variáns okozta negyedik hullám tetőzése január 23. körül várható. Hangsúlyozták, hogy az utóbbi napok esetszámai ingadozást mutatnak, ezért szerintük az esetszám lényeges süllyedése márciustól kezdődik el. A számítások szerint a tetőzést egyedül a gócpontként ismert Lombardia tartományban érték el, a délolasz régiókban azonban még távol vannak tőle.

Az utóbbi huszonnégy órában több mint 192 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak, és 380 olasz hunyt el a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményei következtében. Hétfőn kevesebb mint százezer új fertőzöttet és 287 halottat regisztráltak, kedden 228 ezer új beteget diagnosztizáltak, és 434 volt a halottak száma.

A Draghi-kormány decemberi rendelkezései szerint csütörtöktől kötelező lesz a védettségi igazolás a fodrászatokban és a kozmetikai szalonokban is, vagyis a vendégeknek bizonyítaniuk kell a legalább egy adag oltás felvételét. Annak hiányában negatív teszteredmény szükséges.

Február elsejétől kötelezővé válik az oltás az 50 év felettiek számára, valamint kizárólag oltottsági igazolással lehet majd belépni a közhivatalokba, bankokba, postára és az üzletekbe. Kivételt egyedül a gyógyszertárak és az alapvető árucikkeket áruló boltok jelentenek.

Olaszországban jogilag nem tették kötelezővé az oltakozást,

az oltás nélküliek mindennapi élete mégis jelentős korlátozásokba ütközik a tömegközlekedéstől kezdve a munkavégzésig. Az oltás nélküliek számát 5,5 millióra teszik.

(liner)

További híreink

Súlyosbítást a gyermeküket szexuális szolgáltatásra átadó elkövetőknek

Irányi Dániel

Hatalmas leépítés a győri járműbeszállítónál

Irányi Dániel

Portik Vilmos lett Marosvásárhely alpolgármestere

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen