3 C
Budapest
2022. december 9., péntek
Magyar Jelen
Belföld

Oltóbuszokkal is részt vesz a honvédség a védekezésben

Szolnokon mutatta be a Magyar Honvédség speciális oltóbuszait március 9-én Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban kedden kezdődött el a határvédelmi feladatokra induló katonák védőoltása.

Németh Szilárd közölte,

mára már több mint egymillió honfitársunk kapta meg az oltóanyagot, ezzel Magyarország az átoltottságot tekintve az Európai Unióban a második helyen áll.

Az államtitkár hangsúlyozta: a Magyar Honvédség a koronavírus-járvány elleni védekezésben minden rendelkezésre álló eszközzel, megkerülhetetlen módon veszi ki a részét, legyen szó a határvédelemről, a kórházparancsnoki rendszerről, vagy az iskolák és a szociális intézmények speciális fertőtlenítéséről – és immár a vírus elleni oltásról is – írja a Honvédelem.hu.

A mobil oltópontokkal kapcsolatban Németh Szilárd úgy fogalmazott: február utolsó napjaiban öt oltóbusz készült el a Magyar Honvédség számára, amelyek mindegyikén naponta százötven embert lehet beoltani. A buszokon tízfős személyzet dolgozik, köztük mentőtisztek, ápolók és adminisztrátorok is.

„Ma itt Szolnokon azokat a katonákat oltják be, akik a határon fognak szolgálatot teljesíteni, de természetesen nem csak a honvédeket fogják oltani az oltóbuszokkal, hiszen jövő héttől a lakosság átoltásában is részt fognak venni”

– hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Németh Szilárd kiemelte: az oltóbuszok egyik legnagyobb előnye, hogy olyan helyen is el tudja végezni feladatát, ahol nem tud közvetlenül áramforráshoz csatlakozni, hiszen egy áramtermelő aggregátor segíti az energiaellátását. A fertőtlenítést a teljes buszon automata, úgynevezett permetbefúvásos rendszerrel végzik.

A parlamenti államtitkár ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az oltás az egyetlen lehetőség a járvány megállítására.

„Arra szeretnék kérni minden magyar állampolgárt, hogy oltassa be magát, mert a járványt csak így gyűrhetjük le. Együtt egész biztosan sikerülni fog”

– fogalmazott.

(Fotók: honvedelem.hu/Tóth László)

További híreink

4500 orvos tervezi felmondását az új egészségügyi törvény miatt

Irányi Dániel

Tizenhárom éves “fiatal” rabolt Budapesten

Irányi Dániel

Horthy freskó Kecskeméten: a Fidesz megérti “zsidó testvéreinek fájdalmát”

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben