Ahogy arról a Magyar Jelen is beszámolt, alig, hogy bekerült, máris kikerült az Ötpróba programsorozatából a Kitörés Emléktúra.
A Szemán Róbert ügyvezető által jegyzett bejegyzésben előjött minden, amit a nyugati kóserkonzervatív magyarázkodások és bocsánatkérések során ismerünk: “nem jártak el körültekintően”, “felülvizsgálták”, “megosztó társadalmi, politikai téma” stb. Az önmagában egy érdekes kérdés, mégis kik számára “megosztó” olyan hősies katonákról megemlékezni, akik utolsó töltényig védték Európát a rázúduló vörös hordától – de erre azt hiszem, tudjuk a választ.
A nagy kérdés sokkal inkább az, hogy Magyarországon, az állítólagos “nemzeti kétharmad” 14. évében miért érzi úgy mindenki, hogy ezen erők előtt meg kell hajolniuk? Mert nekem meggyőződésem, hogy bizony, odaszóltak a szervezőknek, “finoman jelezvén”, hogy ez az esemény “nem tolerálható”. De tényleg azt hiszik a szervezők, egy ilyen megfutamodás után majd megveregetik a vállukat, és a jövőben nem fogják a szemükre vetni korábbi “súlyos hibáikat”? Mikor tanulja már meg végre mindenki, hogy ezek a csoportok és szervezetek mindig csak követelnek, és minél többet engedünk nekik, annál szemtelenebbek lesznek? Nyugaton vajon mit értek el a politikusok, cégek, rendezvényszervezők a folyamatos behódolással és meghátrálással? Még keményebb követeléseket. Ma a Kitörés Emléktúrát vetették ki, jövőre vajon mit?
Szervezési szempontból is nehezen érthető a döntés, hiszen az 1945. február 11-ei budavári kitörés során hősi halált halt magyar és német katonáknak emléket állító Kitörés Emléktúrán tavaly több mint 3500-an vettek részt, idén pedig jó eséllyel megdőlhet a részvételi rekord. Egy igen népszerű eseményről van tehát szó, az Ötpróba részéről mégis azt állítják, “megosztó téma”.
Hangsúlyozzuk, hogy sem az esemény korábbi felvételével, sem a visszavonásával nem kívántunk semmilyen társadalmi véleménynyilvánításban részt venni
– állítja Szemán, miután hitet tett egy világos társadalmi-politikai kérdésben. Mert bizony, a Kitörés Emléktúrát eltávolítani az Ötpróba programsorozatából egy igen félreérthetetlen állásfoglalás a globalista-liberális erők mellett. Ebben a kérdésben nem lehetett tartózkodni, vagy A-t, vagy B-t kellett mondani, és ők választottak. Ők meghajoltak a nemzetközi, uralkodó ideológiai előtt.
A liberálisoknak, a testmozgást kórosan kerülő belpesti firkászoknak és a globalista elitnek sikerült megfelelni, de mi a helyzet azokkal, akik szívesen részt vettek volna az Ötpróba programsorozatán? Tehát, mit gondolnak azok a döntésről, akik valójában az Ötpróba célközönsége? Lássunk hát pár véleményt:
A jelek szerint a jelentkezők egy jelentős része – finoman szólva is – értetlenül áll a döntés előtt. Többen arról tanakodnak, vajon milyen erők előtti megfelelési kényszer vezetett ehhez az elhatározáshoz, melyet sokan “gyáva” jelzővel illettek.
A “sportemberhez méltó” viselkedés is méltatásra került:
És pontosan úgy van, ahogyan arra az utolsó hozzászóló is kitért: azzal sikerült igazán véleményt nyilvánítani, hogy az esemény kikerült a programsorozatból. Ahogyan az is jól látható, nem a Kitörés Emléktúra bekerülése, hanem annak eltávolítása osztotta meg igazán az Ötpróba valódi célközönségét.
Irányi Dániel
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!