A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai nyílt levélben helyeztek kilátásba polgári ellenállást. Szeptembertől megtagadnák a tanórák megtartását, az iskolai és iskolán kívül szervezett programokon való közreműködést és az érettségiztetést is.
Mi, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium alulírott tanárai ezúton hívjuk fel a kormány figyelmét arra, hogy ezt a megbecsülést máig nem kaptuk meg, és a munkánkat egyre nehezebb körülmények között kell végeznünk. Noha néhányan reménykedtünk, hogy az új kormány megalakulásával a magyar pedagógustársadalom lesújtó helyzete végre napirendre kerül, eddig nem kaptunk mást, csak cinikus mondatokat. Csak az utóbbi hetekben egymást érték vezető politikusok kijelentései, amik arról tanúskodnak, hogy a kormány nemhogy nem szándékozik változtatni a közoktatás eddigi kezelésén, de kifejezetten ellenségnek tekinti a pedagógusokat.
Hüledezve hallottuk rögtön az új kormány formálódásának heteiben, hogy az oktatást a civilizált országokban egészen szokatlanul a belügyminiszter irányítása alá helyezik.
Erről az a véleményünk, hogy egyetlen rendszeren belül nehezen fér össze két nagyon más attitűd: egy hierarchikus, parancsokat végrehajtó és egy empatikus, együtt gondolkodó – írják bejegyzésükben.
“Méltatlan az egész helyzet, ahogy a kormányzat évtizedek óta bánik a pedagógusokkal, ezért a legerősebb ellenzéki párt, a Mi Hazánk Mozgalom a pedagógus szakszervezetekhez hasonlóan azonnali beavatkozást sürget az oktatásban dolgozók körülményeinek javítása érdekében”
– fogalmaz közleményében a Mi Hazánk munkaügyi szakpolitikusa.
Lantos János emlékeztet arra, hogy a héten folytatta a sztrájktárgyalásokat a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Az első tárgyalást szerda délután tartották abban az épületben, ahol korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma működött. A szakszervezetek képviselőivel Maruzsa Zoltán államtitkár egyeztetett, aki megismételte, hogy tisztában vannak a pedagógusok helyzetével és problémáival is, ennek ellenére csak újabb időhúzó ígéreteket kaptak.
A kormány terve ugyanis az, hogy uniós pénzből oldják meg a helyzetet, ennek folyosítása azonban jelenleg bizonytalan, ráadásul még az összegek mértékét sem hagyták jóvá.
A szakszervezetek megértik a helyzetet, de azonnali beavatkozást sürgetnek, úgy, hogy a költségeket előlegezze meg a kormányzat és ezt tegye együtt a fix, kötelező óraszámokra történő visszaállással, amely követeleléssel a Mi Hazánk is egyetért
– erősíti meg Lantos.
kapcsolódó:
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!A tanárverő “fiatalok” helyett a tanárt és a takarítót ítélte el a bíróság