Az országgyűlés négy napos ülésén szóbeli választ igénylő kérdést címzett Szabadi István Pintér Sándorhoz az állami egészségügyben dolgozók helyzetét állítva a középpontba.
Megfigyelésre alapoznák a jó munkahelyi légkört
A Mi Hazánk országgyűlési képviselője felidézte, hogy 2021. áprilisában több állami egészségügyi intézmény dolgozójával akartak aláíratni olyan nyilatkozatot, amelyben tudomásul veszik, hogy védett személynek minősülnek és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (a továbbiakban: NVSZ) megbízhatósági vizsgálatot folytathat ellenük, ellenkező esetben elveszíthetik az állásukat.
Tévedésből küldtek értesítést, de a lényeg nem változott
Másnap kiderült, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság a nyilatkozatot adminisztrációs tévedésből küldte ki, az egészségügyi dolgozókat a rendőrségről szóló törvény 2021. január 1-jei módosításával védett állományba sorolták, amiről külön tájékoztatást nem kaptak. Ez azt jelenti, hogy a dolgozókat megfigyelhetik, eleget tesznek-e jogszabályi és munkaköri kötelezettségüknek – írta le a megdöbbentő helyzetet Szabadi István.
Azt is elmondta, hogy az OKFŐ utasítására
2023. júniustól az állami egészségügyi intézményekben az osztályvezető főorvosoknak minden hónap 5-éig ellenőrizniük kell a dolgozók munkarendjét, különös tekintettel a rögzített munkaidőre és munkahelyi jelenlétre.
Emellett – bár az egészségügyi dolgozók COVID-19 elleni oltási kötelezettsége 2022. június 1-jétől már nem áll fenn – az állami egészségügyi ellátásban csak három COVID oltás igazolása után vesznek fel dolgozót, miközben a magánegészségügyben nem kérnek ilyen igazolást.
A képviselő felszólalásában nehezményezte továbbá, hogy még mindig három oltást kérnek a munkavállaláshoz és a SOTE felvételihez.
Pintér Sándort Rétvári Bence helyettesítette, aki
azzal kezdte, hogy a Gyurcsány-kormány elvett egy egész havi bért az orvosoktól,
bezzeg a mostani kormány emeli a fizetéseiket.
A kérdésre reagálva azt az okot sorolta, hogy a hálapénzek miatt kell a megfigyelés, ami jól is működik, mert egyre kevesebb bejelentés érkezik a rendőrséghez, a vizsgálatok, megfigyelések azért indokoltak az államtitkár szerint, mert az eszközöket, berendezéseket így tudják óvni a hűtlen kezelésektől, eltulajdonításoktól, magánhasználattól.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!