George Russell nyerte a Kanadai Nagydíjat, a két McLaren összeütközött

A szombati izgalmas időmérőt követően a mercedeses George Russell indulhatott az első helyről a Forma-1 Kanadai Nagydíján, mellőle pedig az a Max Verstappen rajtolhatott, akivel két hete a Spanyol Nagydíjon egy nem túl kellemes találkozása volt, így mindenki szoros csatára számított tőlük az első körökben. A második sorba a világbajnoki éllovas Oscar Piastri és a mindössze 18 éves Kimi Antonelli kvalifikált, meglepetésre Lando Norris csak 7. lett.
A rajtot követően tisztán el tudtak jönni a versenyzők, ráadásul Antonelli nagyon hamar meg tudta előzni Piastrit, ezzel elvéve tőle a dobogót, míg az élen autózó kettős meg tudta tartani a pozícióját, sőt a 8. körig Verstappen DRS távolságból támadhatta Russellt, azonban komoly csatákat inkább a középmezőnyben láthattunk.
A Pirelli két kiállásos stratégiát jósolt, így a legtöbben a jobb versenyguminak hitt közepes keverékeken kezdtek – kivéve a 8. Charles Leclerc-et és a 7. Lando Norrist – azonban nagyon hamar elkezdtek szemcsésedni, amely komoly tempóvisszaesést okozott több versenyzőnél, köztük a 2. helyen autózó Verstappennél is, aki emiatt elsőként jött ki kereket cserélni, ezzel elindítva a lavinát. A más stratégián autózó Norris és Leclerc ezzel az élen találták magukat, azonban a már friss gumikon lévők hamar beérték őket, de így is jó helyre tudtak visszatérni, 5. és 6. helyen álltak a cseréket követően.
A második kerékcserék után egy nagyon izgalmas felállás kezdett kialakulni, hiszen az első 5 között mindössze 6 másodperc időkülönbség volt, ráadásul a csapattársát üldöző Norris abroncsai sokkal fiatalabbak voltak, így egy izgalmas házicsatában reménykedhettek a nézők, amely egy mini világbajnoki ütközetnek is elmenne. Ez be is következett, Norris hamar beérte Piastrit, és nem sokkal a leintés előtt egy hosszú test-test elleni csatát vívtak, azonban Norris elszámította magát, és a célegyenesben belehajtott csapattársa bal hátsó kerekébe, amely következtében annyira megsérült az autója, hogy fel kellett adnia a versenyt. (Érdekesség, hogy majdnem ugyanott, ugyanilyen volt 2011-ben a híres incidens az akkor szintén mclarenes Hamilton és Button között).

A mclarenes baleset következtében biztonsági autós szakasz érkezett, és végül azzal is fejeződött be a verseny. Ezzel George Russell behúzta élete negyedik futamgyőzelmét, a második Verstappen lett, a dobogó legalsó fokára pedig a szemtelenül fiatal Kimi Antonelli állhatott, a világbajnoki címre vágyó Lando Norris pedig így nullázott, míg csapattársa be tudta hozni a 4. helyre autóját, ezzel növelve vezetését a világbajnoki ponttáblában.
A következő versenyt az ausztriai Spielbergben, a Red Bull otthonában rendezik két hét múlva, amely szintén rengeteg izgalmat hozhat a világbajnokság szempontjából.
A verseny végeredménye:
- George Russell (Mercedes) 1:31:52.688
- Max Verstappen (Red Bull) +0.228s
- Kimi Antonelli (Mercedes) +1.014s
- Oscar Piastri (McLaren) +2.109s
- Charles Leclerc (Ferrari) +3.442s
- Lewis Hamilton (Ferrari) +10.713s
- Fernando Alonso (Aston Martin) +10.972s
- Nico Hülkenberg (Kick Sauber) +15.364s
- Esteban Ocon (Haas) +1 kör
- Carlos Sainz (Williams) +1 kör
- Oliver Bearman (Haas) +1 kör
- Cunoda Juki (Red Bull) +1 kör
- Franco Colapinto (Alpine) +1 kör
- Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) +1 kör
- Pierre Gasly (Alpine) +1 kör
- Isack Hadjar (Racing Bulls) +1 kör
- Lance Stroll (Aston Martin) +1 kör
Nem fejezte be a versenyt:
Lando Norris (McLaren)
Liam Lawson (Racing Bulls)
Alexander Albon (Williams)
Az egyéni világbajnokság állása:
1. Oscar Piastri (McLaren) 198 pont
2. Lando Norris (McLaren) 176 pont
3. Max Verstappen (Red Bull) 155 pont
4. George Russell (Mercedes) 136 pont
5. Charles Leclerc (Ferrari) 104 pont
6. Lewis Hamilton (Ferrari) 79 pont
7. Kimi Antonelli (Mercedes) 63 pont
8. Alexander Albon (Williams) 42 pont
9. Esteban Ocon (Haas) 22 pont
10.Isack Hadjar (Racing Bulls) 21 pont
11. Nico Hülkenberg (Kick Sauber) 20 pont
12. Lance Stroll (Aston Martin) 14 pont
13. Carlos Sainz (Williams) 13 pont
14. Pierre Gasly (Alpine) 11 pont
15. Cunoda Juki (Red Bull) 10 pont
16. Fernando Alonso (Aston Martin) 8 pont
17. Oliver Bearman (Haas) 6 pont
18. Liam Lawson (Racing Bulls) 4 pont
19. Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) 0 pont
20. Franco Colapinto (Alpine) 0 pont
21. Jack Doohan (Alpine) 0 pont
A csapat-világbajnokság állása:
1. McLaren 374 pont
2. Mercedes 199 pont
3. Ferrari 183 pont
4. Red Bull 162 pont
5. Williams 55 pont
6. Haas 28 pont
7. Racing Bulls 28 pont
8. Aston Martin 22 pont
9. Kick Sauber 20 pont
10. Alpine 11 pont
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás