2023-ban csaknem 100 millió forintot adott Ajka város önkormányzata a Kristályfürdő Kft-nek, amely működésével kapcsolatban sikkasztás gyanújával nyomoz a Veszprémi Rendőrkapitányság. A strandot üzemeltető önkormányzati tulajdonú cég kasszájából, ahogy arról beszámoltunk, több mint 57 millió forint tűnt el. A hiányt a gyanú szerint jelentős túlárazásokkal, fiktív számlák lekönyvelésével igyekeztek eltüntetni. A kft cégvezetője Johanidesz Sándor volt 10 éven át, aki nem mellesleg 20 éve önkormányzati képviselő is. A legutóbbi választáson is mandátumot szerzett, viszont még az alakuló ülést megelőzően benyújtotta a lemondását. A Kristályfürdő Kft vezetésével összefüggésben rendkívül érdekes információkat találtunk, ami arra utal, hogy elképzelhető: máshol, más zsebekben kell keresni az az eltűnt közpénz milliókat.
Ajka városában egyre nagyobb a közfelháborodás, miután véletlenül derült ki, hogy az önkormányzati tulajdonú cégek hiányát összeolvasztással próbálják kozmetikázni, sikkasztás miatt büntetőeljárás is indult. Eközben kétszáznál is több kispénzű ajkai lakost hurcolnak meg fűtésdíj tartozás miatt. Két ajkai önkormányzati cég, a Sportváros Nonprofit Kft, valamint a Pimer Ajka Kft ezt a több mint 200 végrehajtási ügyet egy csomagban annak az ügyvédnek adta ki jogi képviseletre, aki mellesleg összeférhetetlen, el sem járhatott volna az ajkai bíróságokon, ugyanis a sógornője Szentgyörgyi-Bíró Enikő, a Veszprémi Törvényszék korábban elnök-helyettese, jelenleg megbízott elnöke.
Jogszerűtlenül végig vitt végrehajtásokkal tömködhették be a lyukakat
Ahogy arról beszámoltunk, 2023-ban ezeknek a végrehajtásoknak egy részét végigvitték, gyakorlatilag jogsértő módon. A sógori rokoni viszony abszolút kizárási ok. Tehát a Veszprémi Törvényszék, illetve az alárendeltségébe tartozó összes bíróság összeférhetetlen és nem járhat el olyan ügyben, amelyben a jogi képviselő az elnök-helyettes, most már megbízott elnök sógora. Ezt azonban hosszú éveken át nem jelentették az érintettek. Csak 2024-ben buktak ki az ajkai összeférhetetlen végrehajtások, s ezt követően adták át más bíróságnak az érintett végrehajtási ügyeket. Mind a mai napig nem hajlandóak nyilatkozni sem a bíróságok, bírói szervek, sem az önkormányzat és annak szóban forgó cégei, hogy mi lesz ezekkel a végrehajtásokkal. Azt sem árulják el, hogy mennyi pénzt sikerült ilyen módon behajtani és várhatók-e kilakoltatások az ilyen módon lefolytatott végrehajtások miatt.
A botrány csak tovább dagadt, amikor kiderült, hogy a végrehajtásokat kezdeményező önkormányzati cég vezetése érintett lehet egy sikkasztási ügyben.
2023 novemberében az ajkai képviselőtestület egyhangúlag megszavazta az önkormányzat cégeinek összeolvasztását. Ennek információink szerint az egyik elsődleges oka az lehetett, hogy a strandot üzemeltető Kristályfürdő Kft óriási hiányt halmozott fel. Harmadik évben volt negatív a saját tőkéje, ami miatt haladéktalanul intézkedni kellett. A 75 millió törzstőkének a szintjére vissza kellett volna emelni a saját tőkét, ami 2022-ben -180 millió, 2023-ban -117 millió forintra rúgott, 200 millió forintot meghaladó szállítói kötelezettség mellett. Ennek a nagy része a Primer felé fennálló fűtésdíj volt. Vagyis az sem jelentett volna megoldást, ha az önkormányzat egyik cége felszámolást kezdeményez a másik felé.
A visszatőkésítéshez ha mindent összeadunk 200 millió hiányzott, a tartozásokkal együtt ennek a duplája, vagyis 400 millió forint…
Felmerülhet tehét a kérdés, hogy csak a Kristályfürdőnél elpárolgott pénz hány olyan kispénzű ajkai lakos adósságát takarja be, akiknek utolsó vagyonát is végrehajtással terhelték meg… (És akkor még csak a Kristályfürdő utolsó öt negyedéves gazdálkodása van górcső alatt. Ki tudja előtte is miért kűzdöttek szinte folyamatosan veszteséggel.)
De hová tűnt a pénz?
Mivel egy strandüzemeltető cégről beszélünk, adná magát a válasz, hogy a COVID járvány idején nem volt vendég, nem volt bevétel, akkor olvadt el a cég tőkéje, de a beszámolók ezt nem támasztják alá, ugyanis 2017-től folyamatosan negatív tartományban van a saját tőke. 2020-ban, már -160 millió, a szállítói kötelezettség is meghaladta már 2019-ben is a 180 millió forintit. És a CIVID zárást követően, amikor rekord nagyságú tömegek rohanták meg a fürdőt, akkor sem javultak érdemben a számadatok. Korábban megírtuk, idén májusban tűnt fel az önkormányzati cégek összeolvasztásának pénzügyi átvizsgálása során, hogy a Kristályfürdő Kft bár februárban beszámolt a képviselőtestület előtt, még májusban sem adott le mérleget.
A könyvelést górcső alá vették és kiderült, hogy a beszámolóhoz több tételt kivezettek, amit később visszakönyveltek. Találtak fiktívnek tűnő számlákat például led tévéről, autó felnikről és mosógépről, továbbá megállapították, hogy a tisztítószereket jelentősen túlárazhatták.
Nem találták az utalások között az árusok, vendéglátók bérleti díjait, ami évi tízmillió forintot meghaladó összeg volt korábban. Később derült ki, hogy azt egy ideje készpénzben szedték. Összesen öt negyedév alatt a pénztári tételeknél 57 millió forintot meghaladó hiányt számoltak össze.
Minden hónapban mentek a tízmilliós utalások az önkormányzattól a Kristályfürdőnek
Ajka város honlapján a közérdekű adatok, üvegzseb menüpont alatt, az 5 millió forint feletti kiadások között 2023-ban összesen négy tételt találtunk, amit Ajka város önkormányzata fizetett ki támogatásként a Kristályfürdő Kft-nek. Januárban 18 millió, februárban 16 millió, márciusban 46 millió, majd májusban 19,5 millió forint landolt a cég számláján. Ez egy év alatt csaknem 100 millió forint. Miután világossá vált, hogy pénzügyi visszaélés lehet a hiány hátterében, információink szerint Geri Gyula, aki több önkormányzati cégben is vezető, 2020 óta Kristályfürdő Kft, illetve jelenleg is a Sportváros Nonprofit Kft ügyvezetője büntetőfeljelentést tett. Ugyan jelenleg még csak sikkasztás gyanújával nyomoznak, de a be nem fizetett áfa, közterhek és a könyvelés módosítgatása más bűncselekmények, okirathamisítás és költségvetési csalás lehetőségét is felveti.
Eltűnnek az önkormányzati cégekből a Kristályfürdő prominens vezetői, a cégvezető a képviselőségről is lemondott
Ha megnézzük a Kristályfürdő Kft vezetésében kik foglaltak még helyet, kitűnik a cégvezető Johanidesz Sándor, akiről már megírtuk, hogy 20 éve volt önkormányzati képviselő és valami csoda folytán pont a Kristályfürdő pénzügyi problémáinak kibukását követően jelentette be, hogy idős kora és betegsége miatt lemond a mandátumáról.
Ott találjuk továbbá a gazdasági vezetőt, a cég könyvelőjét, akinek a szerepe joggal merül fel a pénzügyi machinációkban. Józsáné Palcsó Rita életútja is felvet kérdéseket… Hiába is nyilvánosak az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatai, Ajkán ilyet a honlapon hiába is keresünk. A Kétfarkú Kutyapárt kéri ki és adja közre évről évre azokat. Johanidesz Sándor vagyonbevallásában semmi nyoma annak, hogy jottányit is gazdagodott volna. Saját bevallása szerint egy 2018-ban vásárolt Téglagyár utcai családi ház van a birtokában, valamint egy 2023-as évjáratú Nissan terepjáró tulajdonosa.
Három millió forint megtakarítása és félmillió forint készpénze van. Mindehhez 18 millió forint hitel társul. Cégvezetőként a havi bruttó bére 770 ezer forint volt foglalkoztatásáig. Ellenőriztük és elmondható, hogy míg a 2023-as benyújtott vagyonnyilatkozata időpontjában még cégvezető volt a Sportvárosnál, ma már nem dolgozik ott. Józsáné Palcsó Rita a Kristályfürdő honlapján a korábbi adatok között gazdasági vezetőként illetve pénzügyi menedzserként szerepel. Egy ajkai székhelyű, többek közt fémhulladékok kereskedéssel foglalkozó cég pénzügyese volt. Tisztázatlan előzmények után került a Kristályfürdőhöz. Őt sem találjuk már a Sportváros Nonprofit Kft – összeolvasztott önkormányzati cégek által foglalkoztatottak között. Helyi forrásaink szerint jelenleg az egyik neves ajkai ügyvédi irodában dolgozik.
Válaszok nélkül
Megkerestük Józsáné Palcsó Ritát a közösségi oldalán és a Kristályfürdő Kft pénzügyei kapcsán folyamatban lévő nyomozásról kérdeztük. Kíváncsiak voltunk, mióta nem dolgozik az ajkai önkormányzati tulajdonú cégnek és a távozása összefüggésben van-e a sikkasztás miatt folyamatban lévő nyomozással. S bár korábbi kérdéseinkre sem kaptunk visszajelzést sem, most is írtunk az ajkai polgármesteri hivatalba és megkérdeztük, bármilyen szerződéses viszonyban állnak-e, álltak-e a Zékány Ügyvédi Irodával.
Vezető kép: Pénzcentrum
Folytatjuk!
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!