Már két bank is bejelentette, hogy tavasszal megemeli a lakossági számlavezetéssel kapcsolatos díjait a tavalyi infláció mértékével azt követően, hogy az idei év elején egymást érték a bejelentések a pénzügyi tranzakciós illeték másfélszeres emelkedésének áthárításáról – értesült róla a 24.hu.
A lakossági ügyfelek jórészt még nem is szembesülhettek az átutalások és a készpénzfelvételek díját érintő masszív díjemelésekkel a számlakivonataikon, amikor ismét végigsöpör a bankszektoron egy újabb, ezúttal a tavalyi év inflációjával összefüggő díjemelés – hívja fel rá a figyelmet a pénzügyi összehasonlító portál, a BiztosDöntés.hu.
A KSH szerint a tavalyi infláció 3,7 százalékos volt, így legfeljebb ennyivel emelhetnek a bankok is. Noha ez nem lenne kötelező, amelyik évben nem használják ki a teljes inflációs díjemelési lehetőséget, a maradványt a következő években is érvényesíthetik, akár az adott évi inflációs díjemelésen felül is.
A januári díjemeléseket a bankok azért vezették be, mert a tavaly augusztustól érvényes pénzügyi tranzakciós díjat egy kormánydöntés értelmében december végéig nem háríthatták át az ügyfelekre. Amint ez lejárt, azonnal léptek a bankok, és kifizettették a többletköltségeiket a lakossággal. Az Oberbank kivételével minden hazai bank meg is teszi ezt legkésőbb 2025. április 1-ig. A Wise szintén áthárítja a költségeket, a Revolut viszont – egyelőre – nem.
Ehhez az illetékemeléssel összefüggő díjemeléshez jön hozzá a most indult, minden év elején általános inflációkövető díjemelés, melyet eddig az alábbi bankok jelentettek be:
CIB Bank: 2025. április 1-től (az illetékemelés áthárítása 2025. január 17-től). Közlésük szerint szinte minden banki díj megemelkedik 2025. április 1-től. Úgy, mint a bankszámla havidíja, az átutalások díja, a bankkártyák éves díja és a készpénzfelvétel díja is. Ezen felül a kisebb jelentőségű banki díjak is emelkednek az infláció mértékével.
K&H Bank: 2025. április 1-től (az illetékemelés áthárítása 2025. január 6-tól). A K&H Bank bejelentése szerint ugyanígy megemelkednek a számlavezetési és tranzakciós díjak 2025. április 1-től. A változások gyakorlatilag minden banki díjat érintenek ennél a banknál is.
Az inflációs díjemelés a bank döntése alapján az illetékemeléssel az év elején már megemelkedett díjakat is érintheti.
Az UniCredit Bank szintén bejelentette, 2025. március 1-től automatikusan megemelkedhetnek a bank díjai az előző évi infláció mértékével, de a konkrét változások ismertetésére legkésőbb 2025. február 14-ig lehet csak számítani.
Az eddig díjmentes tranzakciókra viszont egyik bank sem vet ki újabb sarcot.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!