Jó emberektől kért segítséget egy kislány…
Pestszentlőrinc központjában egy fiatal lánytól lopta el telefonját fényes nappal egy roma származású bűnöző – a Mi Hazánk tagjai visszaszerezték.
Mobiltelefont lopott a képen látható roma egy 15 éves lánytól pár nappal ezelőtt a főváros 18. kerültének központjában, a Kossuth Lajos téren. A lány, miután észrevette, hogy eltűnt a telefonja egy közelben beszélgető társaságtól kért segítséget, amelynek egyik tagja dr. Fülöp Erik, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője volt.
Az öt fős társaság kérdőre vonta a tolvajt, aki tagadta, hogy nála lenne az okostelefon.
„Ekkor tűnt fel a lánynak, aki segítséget kért tőlünk, hogy kilóg a férfi zsebéből egy készülék, de a tolvaj – akin látszott, hogy valamilyen kábítószer hatása alatt áll – azt állította, hogy az az övé. Elvettük tőle a telefont, amelyről kiderült, hogy a kislányé, benne volt a bérlete és az ő arcképe volt a záróképernyőn. Közben már egyikünk hívta a rendőrséget, de ezt hallva a roma férfi hirtelen kitépte magát és menekülni kezdett” – idézte fel a történteket dr. Fülöp Erik.
A társaság tagjai több mint tíz percig kergették a tolvajt, a rendőröknek azonban ennyi idő nem volt elég, hogy a helyszínre érjenek és az üldözéshez csatlakozzanak az egy saroknyira lévő rendőrkapitányságról, így a képen látható bűnözőnek végül sikerült kereket oldania. Aki felismeri írja meg nekünk!
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!