daextlwcn_print_scripts(false);

Az elhárítás volt műveleti vezetője szerint nem csak a honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságban ülőket kellene átvilágítani, hanem az Országgyűlés összes tagját.

Gyöngyösi Márton esetleges külföldi titkosszolgálati kapcsolatairól kérdezte a Magyar Nemzet Horváth József biztonságpolitikai szakértőt, az elhárítás volt műveleti vezetőjét.

Horváth a lapnak elmondta, kerülhetnek különböző titkosszolgálatok látókörébe azok a személyek, akik – akár szüleik kapcsán is – járják a világot. Főleg a két világrendszer megléte okán, azaz 1990 előtt mindenki, aki a vasfüggöny mögül jött és Nyugaton dolgozott, az a nyugati titkosszolgálatok számára célszemély volt.

A Magyar Nemzet megjegyzi,

Gyöngyösi Márton édesapja révén élt Egyiptomban, Bagdadban, Kabulban, Indiában pedig egy bentlakásos iskolába is beíratták tehetős szülei.

Ezzel együtt tény az is, hogy vannak olyan emberek, akik szeretnek minden és mindenki mögött titkosszolgálatokat látni, ezeket az állításokat fenntartásokkal kell kezelni. Ez nem azt jelenti, hogy ennek adott esetben nem lehet valóságalapja, de az esetek nagy részében semmi köze a titkosszolgálatokhoz – húzta alá Horváth József.

(Gyöngyösi kapcsán érdemes felidézni Murányi Levente, a Jobbik volt alelnöke szavait is, aki a Magyar Jelennek korábban azt nyilatkozta, a jobbikos politikus CIA-ügynök.)

Horváth József szerint egyébként

fontos lenne, hogy a parlamentbe bekerült képviselők közül ne csak azok essenek át nemzetbiztonsági ellenőrzésen, akik a honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottság tagjai, hanem a képviselők egésze is. Ezzel meg lehetne akadályozni, hogy külföldi érdekeknek dolgozó képviselő kerüljön be a magyar Országgyűlésbe.

Ez a megállapítás gyakorlatilag egybevág a Mi Hazánk Mozgalom javaslatával, miszerint nyilvánosságra kell hozni a magyar mellett más állampolgársággal is rendelkező országgyűlési képviselők neveit, hogy a választópolgárok tudjanak arról, mely politikusok esetében kell azzal számolni, hogy a magyar mellett más érdekeket is szolgálnak.

 

Kiemelt képünkön: Horváth József. Forrás: YouTube/Védett Társadalom Alapítvány

 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);