daextlwcn_print_scripts(false);

Az RTL mostantól kizárólag fizetős streaming-platformján közvetíti a Bajnokok Ligája mérkőzéseket, ehhez volt néhány szava a Mi Hazánk politikusának.

“A többségében globális multikhoz kötődő kereskedők féktelen mohóságát leszámítva, semmi nem indokolja a leginkább nem százalékokban, hanem szorzószámokban kimutatható áremelkedéseket” – jelenti ki Apáti.

“Nemrég szembesültek azzal a futballszurkolók is, hogy a multicégeknek a foltos hiénákat magasan túlszárnyaló étvágya miatt, újabb lehúzást kell elszenvedniük.

A Bajnokok Ligája idei szezonjában külön kell fizetni azért, hogy a televíziók képernyőjén keresztül élvezhessük a mérkőzéseket. Mindezt egy jól ismert, hárombetűs csatorna követi el, amelyiknek a nevét leírni sem vagyok hajlandó”

– fogalmaz a Mi Hazánk alelnöke.

Ott húzzák le az embereket, ahol csak tudják

Facebook-posztjában külön kihangsúlyozza a szolgáltatók telhetetlenségét:
“Nem elég nekik és más szolgáltatóknak a jelentősen megemelt alapdíjak, az egyre dráguló különszolgáltatások után járó, busás profit, most a sokadik bőrt is lehúzzák az emberekről. Nincs elég baja, fizetnivalója a magyaroknak, innentől kezdve külön zsebbe kell nyúlniuk akkor is, ha a legjobb meccseket meg akarják nézni.”
Úgy gondolja, csak akarat kérdése lenne, hogy a döntéshozók a folyamatokba jó szándékkal beavatkozva gátat szabjanak az effajta aljas, pitiánernek tűnő, de mégis roppantul idegesítő lehúzgálásoknak! Szerinte az nem válasz, hogy az USA-ban és Nagy-Britanniában régóta így működik. Ott ugyanis a normális fizetésekből nem gond ezt kigazdálkodni…
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);